Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

NYÍREGYHÁZA

A szállásföldek települése és határhasználati rendje is lényegesen eltér az alföldi városokétól. A megtelepülés éveiből erre sem rendelkezünk közvetlen adatokkal, de a meglevő térképek, az adóösszeírások, telekkönyvek és az első világháborúig fennálló gyakorlat bizonyos következtetésekre módot adnak. Közvetve ezek segítenek értelmezni a város első történetírója, Lukács Ödön által feljegyzett hagyományt. Szerinte az első telepesek között sem volt egyetértés a határhasználat kialakítandó formáját illetően. „A felső megyékből jött lakosok forgó földekre akarták osztani; a szarvasiaknak pedig, akik hatalmasabbak voltak, a határt a régi római nagy emberek szokása szerint szállásokra tetszett osztani... Egyrészt azért, mert Szarvason is szállások voltak, másrészt azért, mert a határ hosszú csúcsra terjedvén, a falutól messze esett, így a faluból való földművelést és a falu alá, különös szérűskertekbe való élethordást, alkalmatlannak, terhesnek és veszedelmesnek ítélték. Minélfogva mindnyájan közakarattal megegyeztek abban, hogy a határ állandó szántóföldekre és nyomásokra osztassék fel, amely nyomás és forgó ugarföld gyanánt marhájoknak legelőül legyen. A határt tehát három részre osztják, amelynek két harmadát szántóföldeknek, egyharmadát pedig nyomásnak hagyják. " A határbeli részesedés alapja a kötél vagy kötélalj, amelyből hat tett egy szállásföldet. Egy kötél 10 köblösből állott, egy köblös pedig 1600 négyszögölnyi földdarabot jelentett.5 A Lukács Ödön által megörökített hagyomány a határhasználat eredeti formájának kérdését továbbra is nyitva hagyja. Nem derül ki belőle világosan, hogy: 1. a legelőt és szántóföldet területileg elkülönítve a szántóföldeket egyéni használatú szállásbirtokokra osztják-e fel, mint ez a nagyhatárú alföldi helységekben szokásban volt, vagy 2. a kishatárú felvidéki és dunántúli falvak példájára az egész határt - külön legelőt nem hagyva - három dűlős, ugarnyomásos, fordulókényszer alá eső szántóföldi művelés alá fogják. A kérdést Márkus Mihály monográfiája is eldöntetlenül hagyja; sem neki, sem az előtte járóknak nem sikerült a nyíregyházi határhasználat és csoportos település kérdését megnyugtatóan tisztázni. Sajnos, a monográfia megjelenése óta eltelt idő alatt sem merültek fel olyan újabb adatok, amelyek akár egyik, akár másik felfogás igazolására közvetlenül felhasználhatók lennének. Ennek ellenére a későbbi adatok egybevetéséből azt állapíthatjuk meg, hogy a határ első foglalása idején történt felosztásánál a szarvasiak álláspontja győzött annyiban, hogy használat tekintetében az Alföldön szokásos módon jártak el; a szántóföldeket területileg elkülönítették a legelőtől. Ez a szállások kialakítását tette lehetővé. Viszont az elkülönített szántóföldeken, 5 LUKÁCS, 1886. 213.