Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
ALMÁSKERTEK A SZAMOS MENTÉN A Szamoshát nagyérdemű kutatója, Luby Margit még azt írta, hogy ilyenkor ősztájban a Szamos menti falvakban, a holdvilágos éjszakákon a száradó kender szaga és a fortyogva fövő szilvalekvár illata árad szerte mindenfelé. A kendert víg dalolás és tréfálkozás közt éjfélig kalákában törik és dörzsölik a leányok, legények. A lekvárfőző üstök alatt pedig éjjel-nappal ropogva ég a rőzsetüz, az idősebb asszonyok kavargatják a bolti cukor hozzáadása nélkül is édes és nemes zamatú szatmári szilvalekvárt. Legalábbis így volt ez még egy-két évtizeddel ezelőtt: szeptember végén és októberben az egész falu népének egyik nagy munkája a lekvárfőzés és a kendermunka volt. Manapság? A kendertörés kiment a divatból, legfeljebb néhány kévényit termesztenek belőle. A szilvalekvár házi főzése sem olyan általános már, mint egy emberöltővel előbb. Helyette annál nagyobb gonddal szedik és csomagolják a kincset érő szamosháti almát, a jonatánt és a batult. Csengéitől és Fehérgyarmattól Olcsvaapátiig a három Szamos menti járásban egy hónapon át teherautók és gumikerekű szekerek százai szállítják az almásládákat a vasútállomások felé. A pár évtized alatt végbement változást egy-két számadat érzékelteti a legjobban. A Szamos két partján sorakozó húsz faluban 1895-ben 13 ezer almafát és 55 ezer szilvafát számoltak össze. 1959-ben ugyanott az almafák száma 208 ezer, a szilvafáké 274 ezer volt. De az igazi szamosháti alma hazájában Csengertől Gyügyéig 130 ezer almafa mellett csupán 82 ezer a szilvafák száma. Az egykor hatalmas szilváskertek kiirtás előtt álló utolsó maradványai ma már ősi állapotban csupán Matolcs, Panyola, Penyige, Szamosszeg és Olcsvaapáti határain láthatók, ahol a házakat, sőt részint a templomokat és a temetőket is erdőszerű szilvások rejtik el az utas szeme elől. Lehet, hogy a gyümölcsfákat nem számolták meg pontosan, de a számok mégis jól érzékeltetik az arányokat. A Szamos két partján az árvíz járta „lankákat" évszázadok óta emberkéz által nem gondozott gyümölcserdők, afféle gyümölcsdzsungelek foglalták el, s ezekben a legtöbb a szilvafa volt. A magról és gyökérsarjakról egyaránt dúsan hajtó penyigei - vagy ahogy a Szamos mentén nevezik, nemtudom avagy nevenincs - szilva a Szamos és a Tisza árterein a hegyek lábától Tiszafüredig otthonos, de összefüggő erdőket csupán Szatmárnémetitől Csengerig és Szamosszegtől a folyó torkolatáig alkotott. A XV-XVI. század óta szaporodó feljegyzések szerint a legtöbb kertben aszalókemencék és lekvárfőző katlanok, a XVIII. századtól kezdve pedig pálinkafőzők is állottak. Nagynevű polihisztorunk, Szatmár megye történetének első krónikása, az Egriben birtokos Szirmay Antal szerint a Szamos Szatmárnémetitől kezdve számos kanyart alkot és a „köztük levő gyümölcsösök lankáknak neveztetnek". Említésre
