Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

következik az a kanna, amelyet az egyházi jegyzőkönyv szerint 1785-ben vásá­roltak volna. A feliratának szövege megfelel az ott közöltnek, de az évszám he­lyesen 1783. A fedeles kanna teste felfelé keskenyedik, oldalán három domború bordasor fut körül, széles fülén gyöngysor látszik. Fedelének csúcsát hat, felfelé keskenyedő korong alkotja. Magassága 44,5 cm, szája átmérője 12,9 cm, talpa átmérője 16,8 cm. A többi öt kanna az 1792-i beszerzésből származik. Közülük egy kisebb, a másik négynek mérete, formája teljesen azonos, csupán a feliratok szövege tér el egymástól. A kis kanna fedele ma már hiányzik, oldalán mélyített vályú fut körül. Felirata: A SZ. MIHÁLYI REFORMATA EKKLÉSIA SZA / MÁRA AKORI KURATOR OLAH MIHÁLY MAGA / KÖLTSIGLN TSINÁLTATTA ANNO 1792 DIE 22 MAJI. Magassága 24,5 cm, talpa átmérője 11,5 cm, szája átmérője 8 cm. A másik négy kanna magassága 41 cm, talp átmérője 19,5 cm, szájátmérője 14,5 cm, mindenik csőrös kiöntővel, fedőemelője sima, fedelükön a csúcs fordí­tott kehely alakú, oldalukon két domború borda fut körbe. Az első felirat: A SZ. MIHÁLYI REFORMATA EKLESIA / SZÁMÁRA NZ. KULTSÁR GYÖRGY TSINÁL / TATTÁ ANNO 1792 DIE 22 MAJI. A második felírásának szövege hasonló beosztású mint az előbbié, készíttetője Fitos Ferenc volt; a harmadikat a felirat tanúsága szerint A SZ.MIHALYI REFORMATA SZ. EKLESIAE / NZ. HADNAGY KIS FERENTZ ÉS OLAH KATA, FELESÉGIVEL EGYÖT TSI­NALTATÁK DEBRECZEN / BEN ANNO 1792 D: 22 MAJI. A negyedik az, amelyet ugyanez évben az egyház csináltattatott a beolvasztott régibb ónedé­nyekből. Felirata A SZ.MIHALYI REFORMATA SZ. EKLESIAE /ANNO 1792 DIE 22 MAJI. Debrecenben ez időben több ónműves is dolgozott, mesterjegy hiányában és közelebbi adatok nélkül a készítő mester, vagy esetleg mesterek neve nem állapítható meg. Az egyház kevésbé volt szerencsés a terítők tekintetében. Azt tudjuk, 1792­ben Kulcsár György egy fehér abroszt, 1797-ben pedig Oláh Mihály és felesége egy kék selyem moaré abroszt készített, ill. adott az úrasztalára, de ezeknek ma már semmi nyoma nincs. A mostani terítők egészen újak. 19 19 SÖRÉS, 1887. 126-127.

Next

/
Oldalképek
Tartalom