Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

A pásztorok lótartásának eltiltásával kapcsolatos rendelkezésnek 1752-ben és 1753-ban rendszeres cirkálásokkal akartak érvényt szerezni. 1752 augusztusában a vármegye cirkáló katonái a balmazújvárosi Hort pusztáról több debreceni gazda sőregulyájától elvitték a lovakat, a csegei Margitáról a gulyásnál levő szekeres nyerges lovat nyeregszerszámostól, a nyergen levő pányváskötéllel együtt elkobozták. A következő év nyarán, hasonló portyázás során, a gulyások talyigáját felhányták, élelmüket, az ott talált nyergeket és bilyogvasakat, továbbá a lovakat összeszedték.

14 A lovak elkobzásával érintett pásztorok és gazdák a megye alispánjához beküldött panaszukban előadták, hogy a vármegye rendelkezését lehetetlen megtartani, mert a szilaj gulyákat a pásztorok ló nélkül meg nem őrizhetik.'

5 A leginkább érdekelt debreceni gazdák és pásztorok panaszára a város átírt Szabolcs megye alispánjának. A magistrátus levelében előadta, hogy a megye katonáinak bizonyosan csak olyan utasításuk volt, hogy a gulyákon és méneseken lézengő gyanús embereket fogdossák össze, de arra aligha volt parancsuk, 14 Uo. Fasc. 54. No. 258. 1753. A panaszokból kiderül, hogy a gulyákon a lovak a gulyagazdáké, s nem a pásztoroké voltak. Azért tartották ott, hogy a pásztoroknak élelmet hordjanak rajtuk, a dögbőrt és faggyút pedig hazahordják. Máskor „gulyás gazda szolgája vitte a szállásról a lovat oda, hogy a gazda a szállására menjen rajta takarmány nézésére ". A margitai pusztáról elvitt ló sem a gulyásé volt, hanem a vásárra járó gazda lova, aki éppen akkor „a szentpéteri vásárra szándékozván, ugyanakkor az árendás sz. margitai földünkön legelő gulyák közzül az általa megárultatott marhák kiszaggatása körül foglalatoskodván" vitte magával a hátaslovát. A lovon varrott szügyellős farmatringos nyeregszerszám volt, pásztori kantárjával és pokrócával. Az egyik debreceni gulyástól nemcsak a lovát vitték el, hanem „egy új testamentumát és több közönséges könyvét is elvették". 15 Bossányi Ferenc nádudvari földesúr szerint,, Vicze Ispány Úr böltsen tudgya, hogy az ilyen vad és gyakran megszaladni szokott gulyabeli marhának öszvekerítését a pásztor hanemha lovon, gyalog soha sem győzi... "; Csanádi Sámuel hajdúkerületi főkapitány írja: „A gulyásoknak és egyéb mezei pásztoroknak lovakat magok számára tartani tilalmas volna, de mivel ezek nem a sőrések lovai, hanem tulajdon magunkéi, nem is avégre adattattak oda, hogy idestova széjjel merjenek járni, hanem csupán azért részszerint, hogy a magam sőremarhái között húsz szilaj tulkok lévén, kik soha kézben nem voltak, csak egy madárnak köztök való felreppenésétől is könnyen megriadván és megszaladván, hanemha lovat tartanának, különben kár nélkül meg nem őrizhetik, részszerint, hogy eleségben, sóban és egyébképpen is megfogyatkozván magoknak a sereseknek segéccségekre lehessen. " Rhédey Julianna levele szerint: „Pünkösd csonka hetében fijam kevés jószágimnak megtekintésére kimenvén, midőn gulyámat szemlélte volna, gulyám megszaladván, pásztorjaim gyalog, meg nem téríthetvén, fijam szemeláttára valami háromszáz darab marhám Siskovits Úr gulyájára szaladott, melyet is gyalog az nagy vadságok miatt gulyásom Siskovits Úr marhája közzül ki nem szaggattathatván, a gulyásom az Eöttsétől kénytelenittetett szekeres lovai közzül egy fakó nyerges lovat kérni, a ló pedig ugyan megvesztegetődvén, addig míg Eöttse visszaérkezvén, ménesemre bocsátotta... Minthogy magam is látom és tudom, hogy jószágomat a nagy vadságnak miatta lú nélkül a gulyásom nem őrizheti, (hogy nékem is, néki is kára ne legyen) ménesembül egy Béllyeges gyermeklovat rendeltem alá oly végre, hogy midőn a marhám megszalad, akkor a Ménespásztor fogja meg alá, hogy elszaladod marháimat rajta vissza kerítse, azután pedig bocsássa el. " IV. A. 1. Fasc. 54. No. 258. 1753.