Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

azok a legeltetés időszakában éjjel-nappal a legelőn voltak, vagy ha a tavaszi munka elvégzése után aratásig, nyomtatásig az igásökröket, szekeres lovakat néhány hétig kintháló csordákban, ménesekben éjjel-nappal a legelőn tartották. Az állattartásnak ezt a fonnáját kezes tartásnak mondották, s az ilyen kezes jószág pásztorai, a csordások, csürhések, fejősjuhászok lényegében bent éltek a falu közösségében, csak foglalkozásuk különítette el őket a jobbágyfalu egyéb szegényebb rétegeitől, a zsellérektől és napszámosoktól. A távolabbi pusztákon a jószágtartás módja másként alakult. A pusztákon a XVIII. században részben maguk a földesurak, részben a városok - főleg Debrecen, Szoboszló, Böszörmény és Nánás -, de a falvak közül is Püspökladány, Nádudvar, Csege, Polgár jószágtartó gazdáinak tőkemarhái, szilajménesei és nyájjuhai legeltek. A nagy jószágtartó helyek közé a század végére már felsorakozott Nyíregyháza és Nagykálló is. Nyíregyháza lakosai a század második felében Császárszállást, Micskét, Vadast, Szegegyházát és Királytelekpusztát bérelték heverő marhájuk számára, a kállóiak pedig Abapusztát és Fülöpöt.

1 Ezek a heverő vagy szilajmarhák kora tavasztól - amikor a legelő megzöldült - késő őszig - leginkább az első hó leeséséig - a legelőn jártak, ezeket nem fejték és nem igázták, az ilyen jószág legfeljebb súlygyarapodásával vagy szaporulatával fizetett a gazdának. A pusztákon járó nyájjuhoknak sem volt egyéb haszna a szaporulaton és az évi egyszeri nyíráson kívül. A megye egyéb pusztáin, főleg Keresztúton (ma Kótaj); Tiszaeszlár mellett Bashalmon; Tiszalök határában Hajnaloson; a Balmazújvároshoz tartozó Horton sőrés gazdák, nagyrészt erdélyi örmények béreltek legelőket, ahol tavasztól őszig hizlalták vásárra szánt sőremarháikat, s legtöbb esetben itt is teleltették a kaszált, vagy vett takarmányon. A XVIII. század második felében az erdélyi juhászok rendszeresen lejártak teleltetni juhaikkal a Tisza menti és Hortobágy melléki pusztákra.

2 A szilaj állattartási mód a földművelés alá fogott pusztákon folyó gazdálkodásra is rányomta bélyegét. A jószág a hó leesése után és a tél leghidegebb 1 A pásztorkodás két alaptípusára vö. BALOGH, 1959. 291-312.; Nyíregyháza legelőbérlésére: SZSZBML, V. A. 101/f. 37/37. 1761:12., V. A. 101/e. 37/37. 1761:16., V. A. 101/f. 37/37. 1763:1, V. A. 101 /g. 38/38. 1794:3., 7. „Az 1772-ben felvett urbárium szerint panaszoljak a lakosok, hogy hatályoknak azon része, amelyen a legelő helyek vagyon, homokos és száraz időben kevés hasznát veszik. Ide járul az is, hogy mivel a nép nagyon elszaporodott, kényteleníttetnek heverő marhájuk számára pusztákat árendálni, ahová néha vonó marhájukat is elhajtják". 1773/81. Nyárády Mihály szíves közlése. 2 HBML, IV. A. 101 l/a. Prot. 1749. 352. sz.; 1753-ban Nyíregyháza, Szentmihály, Sima,Tedej, Eszlár, Nagyfalu, Kenézlő és Ibrány határában, illetve pusztákon 7000 darab, 1754-ben Szentmihály, Dob, Eszlár, Nagyfalu, Rakamaz és Buj határában 3842, 1756-ban Nyíregyházán, Nagyfaluban, Eszláron, Rakamazon, Oroson 5518 és 1758-ban Nyíregyházán, Szentmihályon és Nagyfaluban 3317 darab juhot teleltettek a Szelistyéről (Szeben megye) való juhászok. SZSZBML, IV. A. 1. Fasc. 55. No. 156. 1754.; Fasc. 59. No. 106. 1758.; Prot. 21. Fol. 303, 327.