Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)
SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE
Mindez nem ártott nekik. Ellenben az 1715-ben hozott törvény kihirdetése után egy évtized sem kellett hozzá, hogy egykor népes és virágzó falvaik újra elnéptelenedjenek. Lakóik a „ vérrel szerzett örökség, és karddal szerzett hajdúszabadság" megszűnése után nem tudtak beletörődni a földesúri robot és adózás igájába. Hiszen a hajdúfalvak szabad paraszti közössége hajdan jól szervezett önkormányzatot alakított ki! A lakosság a katonai szervezetnek megfelelően tizedekbe volt osztva. A tizedesek és az egész falu által közösen választott hadnagy a hajúknak minden ügyes-bajos dolgát elintézte. Ez a viszonylagos szabadság kifejlesztette és fokozta a gazdasági vállalkozó kedvet, ezzel nemcsak bizonyos jómódot teremtve, hanem szellemi igényeket is ébresztve. A XVII. században minden népesebb hajdúsági városnak volt például latin iskolája. A jobbágysorba való visszasüllyedés a több terhet, a kialakult önkormányzat szétzúzását és a viszonylagos jólétnek, valamint a szellemi színvonalnak a tönkretételét jelentette. Nem csodálhatjuk, hogy a hajdúk ezzel szembeszegültek. A szatmári béke után azonban, amelynek során a Rákóczi-felkelést leverő bécsi udvar kiegyezett a magyar földesúri osztállyal, lehetetlenné vált a hajdúk nyílt ellenállása. Szembeszegülésük mégis kifejeződött. Például abban, hogy a hajdúfalvak lakói elszökdöstek a töröktől nemrég felszabadult néptelen déli megyékbe. Az 1725. évi országgyűlés után öt év alatt a legtöbb szatmári és szabolcsi faluban felére csökkent a népesség. Büd és Királytelek pusztává váltak, és Polgárt is lakatlannak írják már 1720-ban. „Erős elhatározással van az egész lakosság, készek télnek idején eloszlani, mintsem a hajdú nevet tovább viselni " — írják Polgár lakói, amikor közvetlenül az országgyűlés után összeírja őket a megye az adózási listákon. Elnéptelenedett Nyíregyháza is, igaz, hosszabb idő alatt. Károlyi Ferenc Békésből és Nyitrából telepített helyükbe új lakókat 1753-ban. Ekkor Nyíregyházán már csak maradványai éltek a hajdúságnak, de Károlyi végül őket is könyörtelenül kiűzte a városból. A földesurak egy része azonban megkísérelte az alkudozást, és a nyílt erőszak helyett szerződéses viszonyt alakított ki a jobbággyá lett hajdúlakossággal. Meghagyták a kialakított önkormányzatot, a földhasználat addigi rendjét, és ezzel az ideiglenes megállapodással elejét vették az ellenállás fokozódásának. Ilyen helyzet alakult ki Szentmihályon is, egészen 1809-ig. Ekkor azonban a Dessewffyek, mint a falu földbirtokosai, elérkezettnek látták az időt, hogy jobbágy szolgálatra kötelezzék a falu hajdúlakóit. Nem is múlt el ettől kezdve egyetlenegy év sem, amikor „ne keserítenék a ßldesuruk atyai szívét" - írja egyik levelében Dessewffy József. A szentmihályi hajdúk ellenállása végül 185 l-ben helyi felkelésben csúcsosodott ki. Ezt katonai erővel nyomták el. Egyébként a szentmihályiak más módon is kifejezték az egykori szabadságukhoz való ragaszkodásukat. 1792-ben, amikor a mostani református templomot újjáépítették, a templom kertjét bástyás, lőréses téglakerítéssel vették körül,
