Balogh István válogatott írásai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Nyíregyháza múltjáról - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 14. (Nyíregyháza, 2007)

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE

Ezzel Báthori hamarabb megtalálta az utat a hajdúk megnyerésére, mint Ho­monnai Bálint. 5 A két megye 1607 tavaszának végén megpróbálta a hajdúknak a felkelés alatt elkövetett erőszakosságait, fosztogatásait felderíteni. Mindkét megyében kapitá­nyokat választottak, akik feladata az volt, hogy cirkálókkal járják fel a nagyobb urak jószágait, nyomozzák ki a vétkeket, „amelyeket valaki a disturbium (zavar­gás) alatt cselekedett akárkin" és a felfedezetteket állítsák törvény elé. 6 Szatmár megyében főkapitánynak az említett Csomaközy Pétert választotta meg a közgyűlés, egy hónap múlva mellé alkapitánynak rendelték ifjabb Denge­Iegi Miklóst. Csomaközy a tisztet azonban csak abban az esetben volt hajlandó vállalni, ha Báthori Gábor is megbízza és Bocskai Miklós, a szatmári királyi vár­őrség kapitánya is segítséget ad neki. 7 A két kapitány május folyamán igyekezett is valamit tenni a hajdúk rakoncát­lanságával szemben, de nem nagy eredménnyel. Egy fehérgyarmati jobbágyot elfogtak, „ akifegyverrel kelt fel az ország nemessége ellen a hajdúcsőcselékkel, hogy fegyverrel elpusztítsa és kiirtsa", elítélték, hogy hóhér általi megvesszőzés után a megyét és az egyházat megkövesse. Azután kegyelmet kapott. Báthori Gábor két hajdúját is elfogták lólopás miatt. Az egyiket töredelmes vallomása és javulásra tett ígérete után kétévi fogságra ítélték. A másikat felakasztották, de mindkettő megbüntetéséhez az ura is hozzájárult. Az uraknak kárt tevő jobbágyokat a hajdúk pártfogása miatt a kapitányok nem tudták elfogni.8 1607 nyarán és kora őszén a Tisza felső vidékén és Felső-Magyarország ke­leti megyéiben a hátralékos zsoldjuk kifizetésére és letelepítésükre váró hajdúk felkelése a bécsi és zsitvatoroki békék végrehajtása körüli huzavona miatt nem­csak háborúval, hanem tényleges jobbágyfelkeléssel is fenyegetett. A hajdúk a jobbágyokat is magok közé eskették, nyíltan hirdették, hogy a hajdúság fog ural­kodni és a nemesek az ő szolgáik lesznek. 9 Ekkor már nyílt lett a vetélkedés az erdélyi fejedelmi székért. A két fejedelem­séget kereső, Homonnai és Báthori a hajdúk támogatásáért versengett. A felkelés miatt október elején Szatmár megyében a törvényszékek tartását is elhalasz­tották, „mert a fegyverzörgés között hallgat a törvény". „A hajdúknak az ország elleni lázadása miatt veszély van a késlelkedésben ", ezért a megye közgyűlése 5 A két versengő közül, Báthori Gáborról az a hír járta, hogy 2000 hajdút fogadott zsoldjába. Lehet, hogy a hírnek az ismertetett megállapodás volt az alapja. Homonnai Bálint és a hajdúk közti egyez­ség híre csak márciusban kezdett terjedni. RÁcz, 1969. 67-68. 6 SZSZBML, IV. A. 1. Prot. 9. Fol. 129. Karász, 1607. máj. 21. 7 Uo. IV. A. 501. Prot. 1. Fol. 222., 225. Óvári, 1607. ápr. 7., máj. 8. 8 Uo. Prot. 1. Fol. 224-225., 228. Óvári, 1607. máj. 8., 13. 9 RÁCZ, 1969. 74.

Next

/
Oldalképek
Tartalom