Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)
A KALLÓI VÁR KOMMENDÁNSAI
November derekán „Barkóczy az alatta lévő németekkel, böszörményi, kállai haddal megyén felfelé". 535 Ezekkel találkoztak - Wesselényi Pált idézve ismét-, „az átkozott fiak, ... lefelé szökvén, erre Putnok felé jüttenek s a Putnok alá ment német had Leslie s Barkóczy hadaival szemben találkozván, őket beűzték Putnokban, aznap alája szállván Putnoknak a német, kétszer lűttek ágyúval, ők is benn lévén, s másnap mindjárt feladták. Okét marasztotta Barkóczy, de senki vélek el nem maradott az egy Bánóczyn kívül" P b Magában a szinte üres kallói várban is történt egy romantikus kalandregénybe illő szökés. Teleki Mihály azonban erről csak nagyon röviden számol be: „ Kállóbul az Úristen az mi rabjainkat, hatvanig valót, megszabadított, azkik a várban lévő nemességet levágván kijöttenek". Ekkor Johann Stanislaw Furchtenburg a kommendáns. 538 November 20-án létrejött a fegyverszünet, melynek egyik pontja Thököly hadainak téli szállásul Bereg és Ugocsa vármegyéket jelölte ki. Szabolcs vármegye azonban ennek nem örült. Wesselényi Pál önkényesen Nagybányán, királyi területen szállásolta el magát. A fegyvernyugvással is baj volt, nem volt meg hozzá a Porta jóváhagyása. Történetesen Weér Mihály kapta a hálátlan feladatot, hogy Isztambulban elsimítsa a dolgot. A Thökölyvel kötött fegyverszünet utáni 1679. évet meglepő módon a legrészletesebb történelem írásunk is az egy szikszói ötletszerű csatát kivéve, hallgatással mellőzi. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem történt az országban semmi, különösen pedig a Párciumban. Tekintve, hogy ekkor a hadi jellegű kezdeményezések Erdélyből indultak ki, ebben az évben a bujdosók Wesselényi Pállal voltak elfoglalva. A kiváltó ok talán Wesselényi hadainak nagybányai téli kvártélyozása, de főleg Apafinak Telekivel szembeni engedetlensége volt. Nem ment be, mikor megjelenésre szólították fel, s mikor elindult is, saját katonái, legnagyobbrészt a volt kállaiak, „elrabolták", erőszakkal visszavitték maguk közé. Nem kevés huzakodás után ismét elindult, bár nem a szorosan vett fejedelemség területére, ekkor Teleki parancsára Thököly Kismarján szeptember 3-án elfogatta. Thököly erről így számol be levelében Telekinek: „... tegnap helyből (Biharból) megindulván, aznap és az éjjel úgy jöttem, hogy ma 8 vagy 9 óra tájban környül vévén Kismarját és az elöljáróm Wesselényi Pál uramat elszalasztván, s egy mélyföldre űzvén, Szűcs János, Harsányi elérvén, megfogattam" 539 Fogságba eséséről Wesselényi Pál a következőképen ír ugyancsak Teleki Mihálynak: „Énvelem úgy bánt Thököly uram, hogy soha törökkel is úgy nem kellett volna, ... Nékem mindenemet elprédáltatta ... eleget törekedett bizony a vitézlő rend, ne bánjék úgy vélem, sőt bizony sok sírt láttam. " 54 ° „A bujdosó, mezei kállai lovas, gyalog tisztek s vitézlő rendek" szeptember 20-i levelükkel ismét kiálltak vezérük mellett. „ Thököly uramot is peniglen 535 Uo. 333. 536 Uo. 335. 537 Uo. 340. 538 SZSZBML, IV. A. 1. Fasc. 96. No 25., 63.1678. 539 Teleki, 1905-1926. 8. k. 510. 540 Uo.512.
