Koroknay Gyula: Kállói kapitányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 13. (Nyíregyháza, 2006)
A KALLÓI VÁR KOMMENDÁNSAI
ott volt ezer parasztember, az egész váradi török az pasa ablaka alatt ...az pasa is alig oltalmazható meg bennünket", - írja Kende Gábor. Ezért írhatta kevéssel utóbb Szabolcs vármegye egykori esküdt ülnöke, Kubinyi László a Várad melletti Harsányból Teleki Mihálynak a következő keserű sorokat: „Bizony dolog, valamiulta hajdani édes hazánkbul elbujdostunk s erre a török panaszos kenyérre szorultunk, ritkán mondhattuk volna, hogy legédesebb falatunkat is méreg nélköül ehettük volna meg miattok... soha tovább hatalmas császárnak nem kellettünk, sem kellünk, akárhová ördögben legyünk" 475 Március 23-án Wesselényi Pál Telekinek beszámol Nagykároly megrablásáról: „Kende Márton, Szőcs Jánosék több hadnagyokkal Károlyt felvervén, nagy nyereséggel jártak, kiből kegyelmednek részt tett el... Egy szép német asszonyunk is van, kin Balkó uramnak feleségét szabadítjuk, ha lehet, rajta ", 476 Strassoldo a maga részéről június 29-én Kallóból adja hírül: „már két alkalommal illően fogadták a gazfickókat és ezután is üldözni, szándékaikat meghiúsítani, mint a pestist és ennek a hazának a pusztítóit igyekezni fogunk kiirtani. " 47? Mellékli egyúttal a június 25-i harcának a leírását is. Ebben elmondja, hogy a minap Szatmár alatt legelő lovak elkötését akarván megbosszulni, „néhány magyar és német lovassal, valamint 30 muskatérossal egyhuzamban Margitta nevű mezővárosba ment, gondolva, hogy Kende Márton, hasonló nevű Vas és Majos Ferenc fő rebelliseket elfoghatja, ahol hajnalban az említett várost megtámadva, ámbár szándéka szerint a kapitányokat nem tudja megtalálni, mégis körülbelül 15 rebellist, köztük három törököt levágva, kilencet öt törökkel élve elfogott. " Két mérföldig üldözték aztán őket az alvásból felriadt rebellisek, míg az Ér hídján két óráig harcolva, megfutamították az üldözőket. Arra a hírre, hogy Barkóczy Ferencet, a szabolcsi főispán Zemplénben birtokos öccsét és a minap átpártolt Kis Ferencet viszik a franciák ellen Belgiumba, és kihasználva azt a körülményt, hogy Strassoldóék Szatmár felől várták a támadást, Wesselényi Pál ismét rátört a hajdúvárosokra. Böszörményt elkerülve a távolabbi Nánást, majd Hadházat égette fel. Útjáról a nála szokásos, ujjongó optimizmusával a következőképpen számol be Teleki Mihálynak augusztus 3-án. „Én Isten kegyelméből megindulván az nánási széles úton Hadházra mintegy másfél ezred magammal, azokat felperzselők, noha magokban keveset vágtak le. Az böszörményi generális Schmidt, noha hitet adott volt nékiek, akit maguk mondottak, de meg nem meré segíteni, békével eljöttünk, noha ők is lőttek hírt; de többre nem ménének. Már Dorog s Böszörmény van csak. Ha mind egyaránt akartuk volna, Isten után, bizony eddig mind kezünkben lettének volna, bizony még most végbe vihettük volna az Tiszán innét való dolgunkat... az hadháziaknak egy odavaló rabtul hitlevelet küldtem, hogy osztón felégettük, hajoljanak meg... Istennek nagy áldása egy gyermek, egy asszonyember nem égett, magokban sem sok veszett; azt izenték, az Istenért, várakoznám még egynéhány napig, azon vannak, hogy meghajoljanak s az templom kerítésébe megmaradt németet is kezembe adják ... ez jövő héten elválik Uo. 194. Uo. 187-188. SZSZBML, IV. A. 1. Fasc. 94. No 27. 1676.
