Pro patria. Tanulmányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 12. (Nyíregyháza, 2004)

A Rákóczi-szabadságharc a források tükrében - Kovács Ágnes: Rákóczi és Károlyi

fenyegetett. Ezért nagy szerencsének tartom, hogy a felkelés válságos periódusában a Rákóczi-féle politikának volt alternatívája. Károlyi politikai felfogásának és közéleti tevékenységének két sarkköve volt: az uralkodóház szolgálata és a rendi érdekek képviselete. Míg 1703-ig a kettőt össze tudta egyeztetni, a dolhai győzelmet követő bécsi látogatás után választásra kényszerült, s a számára fontosabb rendiség mellett kötelezte el magát. Mivel azonban a törvényes királlyal való szembefordulás a családi hagyományokkal való szakítást is jelentette, Károlyi súlyos lelkiismereti válságot élt át. A sors úgy hozta, hogy 1711 -ben újra döntéshelyzetbe került. Ezúttal az általa is nagyra becsült Rákóczi ellenében vállalkozott - ismét csak a rendiség érdekében - a meggyőződése szerint legcélszerűbb politika képviseletére. Én úgy vélem, hogy Károlyi helyzetértékelése 300 év távlatából is jóváhagyható. Olyan békét kötött, amelyet nem követtek szankciók, amely a nyugalom és a fejlődés lehetőségét ígérte. Igaz, a Habsburg-monarchia keretei között, de ez még mindig több előnnyel járt, mint a kilátástalan küzdelem folytatása. A kortársak szemében a megegyezés nem volt árulás. A többség itthon akart boldogulni, s a fejedelem emigrációra buzdító javaslata számára nem volt járható út. Ennek ismeretében számomra elfogadhatatlan a megegyező Károlyi elmarasztalása, aki 1711-ben jó politikai döntést hozott. Ellentétben a fejedelemmel, aki pedig nagyon is tudatában volt annak, hogy a felkelés kimenetele a nemzetközi viszonyok függvénye, de morális megfontolásból elhatárolódott a békekötéstől. A morális politika azonban ez esetben nem magasabb rendű a reálpolitikánál, mert az ország érdekeit az utóbbi képviselte. Ezért nem értek egyet Köpeczi Bélával, aki korábbi sarkosabb véleményéből némileg „kihátrálva", ám a fejedelem irányában még mindig elfogultan, azon az alapon állítja szembe Rákóczit és Károlyit, hogy „az emberi természet jobban szereti a politikában a moralitást, mint a reálpolitikát. "

20 Az idézett mondat azt sugallja, hogy a megegyező Károlyi - bármennyire indokoltan tette is, amit tett - morális értelemben nem rehabilitálható. Mivel azonban a kompromisszumkészség hiányát általában sem, a politikában pedig különösen nem lehet morális többletként értelmezni, Károlyi tevékenységének erkölcsi mércéje csakis az lehet, mennyire szolgálta a megegyezés az ország érdekeit. Károlyi 1711 utáni közpályája azt bizonyítja, hogy a szatmári békekötő haláláig felelősséggel és buzgalommal munkálkodott a magyar viszonyok fejlesztésén. A Habsburgokkal való megegyezést azon az alapon bírálni és elutasítani, hogy ez a reálpolitikai lépés több mint egy évszázadon át fenntartotta a feudalizmust, „s ezzel... Köpeczi Béla: Rákóczi és Károlyi. In: Takács, 2003. 11.