Pro patria. Tanulmányok - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 12. (Nyíregyháza, 2004)
Kossuth és kora a források tükrében - Bene János: Kossuth Lajos és Szabolcs vármegye levelezése 1848–1849-ben
feltétlenül engedelmeskedni s őt működésében minden módon elősegíteni a haza iránti szent és mulaszthatlan kötelességüknek ismerjék. " 11 Ugyanazon a napon egy másik nyílt rendeletet is megfogalmazott az OHB elnöke, melyet Kállay Manónak és Zoltán Mihálynak küldetett el: „Nyüt rendelet, mellynek erejénél fogva Kállai Manó (Zoltán Mihály) ezennel felhatalmaztatik, hogy Zabolch megyében száguldó csapatot állítson. Az alakítandó csapat rendeltetése: a legközelebbi táborvezér által kiszabandó irányban s annak hadi munkálatait előmozdítva, az ellenség ártalmára és nyugtalanítására önállólag működni. A csapatnak fentebb megnevezett alakítója felelőssé tétetik arról, hogy a vezérlete alatti csapatban a legszorosabb fegyelem uralkodjék. Felelős arról, hogy a békés polgárok vagyonát a csapat szentnek tartsa. Ellenben minden, az ellenségtől elfoglalandó zsákmány a csapat tulajdona, arról szabadon rendelkezhetik. Kivételkép megjegyeztetik, mikint a katonai működéshez megkívántató szekereket és fegyvereket az állománynak illő jutalom mellett átadni tartozik. A csapat kell, hogy lovasokból alakíttassék, s azért a lovak és lószerszámok megszerzése a csapatvezér feladata, megszerzésére szükségelt s a kormány által tökéletes kimutatás s létszám beadása mellett kiszolgáltatandó pénzről a csapat vezére számadással tartozandik. A száguldó csapatnak egy helyt vesztegelni s így ellátásáról gondoskodni nem lehetvén, a legénység zsold és ellátás fejében széna és zab portion kívül 16 pkr. napi bért kap. A tiszteket a csapatvezér alkalmazza; s azokat - a legénység számához mért arányban hadnagyi, főhadnagyi s kapitányi díjazásról az álladalom nevében biztosítja. Zabolch megyében mindazon szellemi és anyagi erő kifejtésére, melly a haza védelmét előmozdíthatja, Bónis Sámuel lévén a kormány képviselőjéül teljes hatalmú biztosképen megbízva, a fentnevezett csapatalakító vele magát érintkezésbe teendi, s utasításait követendi. Maga személyére nézve őrnagyi díjról biztosíttatván. Meghagyatik ennél fogva szoros felelet terhe alatt mindazon hatóságoknak, elöljáróknak és egyes tisztviselőknek, kikkel a megnevezett száguldó csapatalakító ez érdekben érintkezésbe jövend, őt működésében minden módon elősegíteni, a haza iránti szent kötelességének ismerjék. " 12 Szabolcs vármegye a fent említett január 15-i válaszában sokallta ugyan a 2000 önkéntest, de vállalta, hogy kiállítja őket, ha erre a Bizottmánytól 200 000 forint kölcsönt kap. Ezt meg Kossuth tartotta soknak, s egy rövid válaszban közölte, hogy ilyen nagy összeget nem tudnak adni, s a kevesebbet sem egyszerre. Mindezek után január 11 KLÖM, XIV. 143. 12 Uo. 143-144.