Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

III. A RÉGI NYÍREGYHÁZIAK VÁROSIASODNAK, POLGÁROSODNAK - KÖZBEN SZÓRAKOZNAK IS

A rászorult városi polgár kisebb anyagi szükségében a zálogházakat keresi fel; ha nagyobb kölcsönnel kezdene valamit, a gyorsan szaporodó bankok valamelyikénél törvényes keretek között jut készpénzhez, amelyet - az esetek nagyobb részében - polgári szokásoknak megfelelően kiizzadva visszafizet, ha nem: a bank árverezted el. Az ügy lebonyolításakor akár nem is találkozott zsidókkal. A nagy összegű, mindig sürgős (becsületbeli) kölcsönök lebonyolítása a megyei urak, a dzsentrik körében nem ilyen egyszerű és áttekinthető. Akármilyen formában is történik a kölcsönvétel, a kockázat mindig nagy, a folytatás a következmények még kedvezőtlenebbek, ahogy - ha már máshonnan nem, - Jókai és Mikszáth írásai kellőképpen tájékoztathatják a mai érdeklődőt. A vagyonvesztés kijózanító napjaiban és később, a megtörténtek sajátos, új szereposztásban elevenednek fel, amelyben a tönkrejutás okozó szerepét kapja a kölcsönt adó: tehát az egész bukásban ő a hibás, a zsidó. A hírhedtté vált tiszaeszlári vérvád per mozgatói, kitervelői, erőszakos közreműködői mind „végzett" megyei urak, akiknek volt ilyen haragudnivalójuk. Nem különösebben a tiszaeszlári egyházi személyzetre, hanem a zsidókra általában. Csakhogy 1883-ban már nem a táblabíróvilág megyei igazságszolgáltatása működött - 1871 óta -, mint a több kutató szerint szabolcsi környezetben játszó Eötvös-regény, A falu jegyzője idejében. A központosított független igazságügyi szolgálat a liberális kormány idején már nem ismétlődhetett meg az a világ. Ezt mutatja be jól, áttekinthetően a helyzetet, környezetet kapcsolatokat családilag jól ismerő Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter c. regényes krónikájában. Nyíregyháza polgársága sok kényelmetlenséget szenvedett át a per időkörében, tárgyalási napjain, de passzívan élte végig. Ez akkor is tény és igaz, ha közismert, hogy az országból idecsődült antiszemiták és a megyei hangadók maguk mellé állították a bármilyen színű, irányú zajos tüntetésre, ablakok betörésére vállalkozó hangos városszéli elemeket. Alighanem jól tükrözi a helyzetet az a tény, hogy a megye főispánja Graefl József, 1883. augusztus 3-án, már az ítélethirdetés napján, az alispán útján körlevelet intézett a megyebeliekhez; olyan témában és hangon, amelyik aligha gyakori a főispáni irattárakban: „...A tiszaeszlári bűnügy, a helybeli m. kir. törvényszéknek ma kihir-