Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

III. A RÉGI NYÍREGYHÁZIAK VÁROSIASODNAK, POLGÁROSODNAK - KÖZBEN SZÓRAKOZNAK IS

A társadalmi fejlődés alapja a felekezeti tolerancia Nyíregyháza 1753-tól számítható betelepülését követően az ezen a környéken nem ismert evangélikus vallású telepesek többségéből került ki a vezetőség nagyobbik része - majdnem másfél évszázadig, sőt akko­riban is, amikor az evangélikusok aránya a város lakossága körében már folyamatosan csökken. Ez azonban nem változtatta meg azt az egyetér­tést, amely a város gazdasági, társadalmi erejét, tekintélyét igyekezett megőrizni, sőt növelni is az élet minden területén. Vagyis a városépítés közös vállalását, céljainak szolgálatát nem gátolják felekezetek közötti látványos vetélkedések, netán ellenségeskedések. * A XVIII. század közepén a két földesúrhoz tartozó Nyíregyháza lakos­sága: a Károlyiak birtokrészén 36, a Palocsay-Dessewffy-részen pedig 49, összesen 85 család. Majdnem ugyanezt a számot mutatja, immár val­lási megoszlással együtt, az 1854. évi összeírás az evangélikus, tótajkú la­kosság idetelepítése előttről: 11 római katolikus, 49 református és 34 gö­rög katolikus, ezúttal 84 család. A reformátusoknak és a görög katoliku­soknak templomuk és lelkészük is van. Az igen kevés római katolikusnak se templomuk, se plébánosuk nincsen. Istentiszteleteiket egészen 1814-ig a görögök, más néven „oroszok" templomában tartották. A telepítési pá­tensben Károlyi Ferenc gróf szabad vallásgyakorlatot ígért az idejött, mintegy 300, főleg Békés megye felől érkező családnak, de az ígéret nem válhatott valósággá. Ez bizonytalanná tette az érkezők letelepedési szán­dékának véglegességét. Még az sem állt szabadságukban, hogy istentisz­teleteiket a reformátusok templomában tarthassák. „Lelki gondozásuk", adófizetéssel együtt az orosi plébános hatásköre. Az ideérkezettek főfoglalkozása az állattenyésztés: szorgalmuk folytán ebből hamarosan meggazdagodhatnak. Ezért is, meg túlnyomó létszámuk miatt is, az ő soraikból kerültek ki a közösség-közönség=communitas ve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom