Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

II. HATVANÖT ÉVVEL ÉRETTSÉGI UTÁN

havi ellátási díja is 80 pengő. Teljes tandíjat legfeljebb a diákok fele fize­tett: egy-egy negyedévnyi, félévnyi kedvezményben részesülhettek a töb­biek. A hadirokkantak gyermekei, a hadiárvák, az evangélikusok, a peda­gógusgyerekek kaptak kedvezményeket tanulmányi fokozatuknak meg­felelően. Osztályismétlő vagy bukdácsoló diák abban az időszakban ked­vezményre nem számíthatott. Mindig voltak olyan jómódú városiak, oly­kor egykori diákok, akik alkalmanként adományokat küldtek egyszeri ju­talmazásra, segélyezésre - így voltak az iskolának elkülönített alapjai, amelyekből tandíjpótlásra is futotta esetleg, az év végi jutalmazások so­rán könyvekre vagy pénzbeli juttatásra is alkalom adódott. És voltak az alapítványok, amelyeknek legnagyobb része az első habomban elértékte­lenedett, de a jó pengő megjelenése után egy részük megújításra, megvál­tásra került, s így sokat segítettek az anyagi gondok enyhítésében - egyé­nileg a diákoknak vagy az iskola dologi ellátásában, karbantartásában. * A középiskolák általában a kialakuló pol­gárság felkészítő műhelyei. Az adott végbi­zonyítványok az értelmiségivé válás alap­feltételétjelentik. Közelebbről a gimnázium az a középis­kola, amelyik a felsőbb tanulmányokra va­ló készséget, képességet tanúsítja érettségi bizonyítványával. Mindenféle felsőbb is­kola kapui nyitva állnak a maturáltak előtt. Más középiskolák érettségizettjei például az orvosi jogi vagy tudományegyetemekre azonnal nem jogosultak: előbb egy gimná­ziumban különbözeti érettségi vizsgát kell tenniük, ahol elsősorban a latin nyelv és irodalomból kell készségüket külön igazol­niuk. A gimnáziumi végzettség biztosítja a katonaságnál majdan a tisztikarba jutáshoz, Meinento-tábla a Kossuth gim­názium tanárai, diákjai közül a II. világháború áldozatai emlékére (1987)

Next

/
Oldalképek
Tartalom