Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

V. MILYEN LEGYEN A II. VILÁGHÁBORÚS EMLÉKMŰVÜNK?

Válasz egy körkérdésre (Néhány javaslat.) Örömmel olvastam a Kelet-Magyarország április 25-i, majd legutóbb május 15-i számában, miszerint mind határozottabbak a körvonalai annak a nemes vállalkozásnak, amely azt célozza, hogy Nyíregyházán a II. világháború áldozatainak emlékművet állítsanak, és a szervező kuratórium ennek érdekében buzgón fáradozik, s már megindultak a pénzbeli felajánlások is. Ide kapcsolom megjegyzéseimet. Helyes elvileg körvonalazni, hogy ez az emlékmű mindazoknak kíván mementóul szolgálni, akik e háború időkörében életüket vesztették. Tehát azok, akik e fegyveres harcok során puskával, lapáttal, vagy éppen orvosi műszerrel a kezükben a harctéren estek el; akik munkatáborokban, vagy hadifogságban lelték halálukat keleten, nyugaton, északon vagy délen; akiket lebombáztak; akiket elhurcoltak: deportáltak vallási, faji, politikai okokból vagy „kicsi robotra" vittek - és soha többé nem tértek haza, akár katonák vagy civilek, férfiak vagy nők, olykor gyerekek is voltak. És nem hagyhatók ki az áldozatok köréből azok sem, akik valahogy itthon maradtak, hazavergődtek ugyan, de rövidebb-hosszabb idővel a „békekötés" után haltak bele az átélt szenvedésekbe, a szörnyűségek idején szerzett fizikai vagy idegi sérülések következményeként. És még nem említettem azokat az itthon maradt családtagokat, akik a félelemtől, aggódástól, vagy immár a szeretett hozzátartozó pusztulásának bizonyosságától vesztették életüket. Ilyen értelmezésben kellene ezt, az áldozatok emlékét őrző monumentumot felállítani a város egykori lakosaira emlékezve, halálukra emlékeztetve. Az ilyen, közös (általános), emlékállítási szándék mellett szép cselekedet egy-egy szűkebb közösség részéről, ha ott az üzem, az egyházközség, iskola stb. áldozatainak nevét őrzik pl. emléktáblán, nevekkel. Az országban sokfelé vannak ilyenek egy-egy szűkebb-tágabb körbeliek tiszteletére: a partizánok, a deportáltak, egy adott börtönben kivégzettek (pl. Sopronkőhidán vagy másutt) emlékét őrizve; a budai Farkasréti temetőben a lebombázott Vitéz utcai ház lakóinak állítottak közös „síremléket", anélkül, hogy ott a felírt nevek egykori tulajdonosainak holtteste helyet kapott (kaphatott) volna.