Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK

megállás halála után sem, mert a meglassúdott nyomdai átfutás következtében három átadott és elfogadott kötet következett egymás után: még halála évében, 1968-ban két regény (Rágalom, Nyakamban az élet), majd 1969-ben a Valaki a ködben c. novellaválogatás. Az első írások olykor inkább csak a cselekmény felől közelítették meg az élet valóságát, jóllehet már akkor is fel lehetett figyelni arra, hogy mennyire keresi miden szereplő saját magát, az igazi élet értelmét, s ezért viaskodik magával, környezetével, a társadalommal. Sajátságosan írta ezt meg több korosztály vívódásában is: a Nyakamban az élet kamaszában, a Gesztenyék, a Boldogtalan boldogság a Pocsolya fiatal értelmiségi szereplőiben, a Messzi harangszó férfikorú újgazdáiban, akik csak a felszabadulás után próbálják meg, hogyan is éljenek a szabadsággal. Miért lehet és kell élni, mivégre vagyunk is a világon? Ezt kérdezik főszereplői, s abból ered minden konfliktusuk, hogy környezetük nem figyel rájuk, nem törődik velük, nem vesz részt a harcban, nem akar részt venni abban a küzdelemben, amely pedig számukra oly sorsdöntő, hiszen különben belehullanak a kispolgári élet közömbös szürkeségébe. Valami hallatlanul erős riadó Sipkay utolsó írásainak hosszú sora, harc az emberért, harc az élet értelméért. Szinte szimbolikus, hogy utolsó, életében megjelent írása Verseny címen jelent meg a Népszabadság 1968. január 6-i számában, ahol finoman szőtt párbeszédes szerkezettel a higgadt, kispolgári pletykaéhes kíváncsiság nyugodtságát állítja szembe az életet jelentő munkája után lázas izgalommal futó harmadik szereplő nyugtalanságával. És utolsó kötetének címadó novellája is ugyanerről beszél. Szinte bekeretezve az egész életmüvet, hangsúlyt adva ennek az írói programnak. Egy magába zárkózott, a társadalomtól és már-már önmagától is elidegenedett házaspár rádiót hallgat, kötéssel és kaktuszok osztályozgatásával töltve az unalmas estét. A férfi ekkor síkoltást hall, egyszerre nem bír magával, le kell mennie a ködös estébe, megkeresni azt, aki segítségre szorul. Találkozik egy magányos asszonnyal, aki értetlenül fogadja: ő nem kiáltott, mert csendesen vár egy férfira. A hideg elől bemenekülnek egy presszóba, a férfiból kitör a segíteni vágyás, nem hiszi, hogy nem a nő kiáltott. Gátszakadásszerűen tör ki belőle a magvas gondolatok sora, amelyre felesége s nyilván más sem volt eddig kíváncsi. A nő mind ke-