Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK

kapcsolódhassanak az országos „vérkeringésbe". Egy ilyen alkalom sikere a Királyi Magyar Egyetemi Nyomdánál 1942-ben megjelent kötete, ez A titokzatos alagút, a nemes erkölcsiséget hirdető, érdekfeszítő ifjúsági kalandregény. Más regényeket is írt, ezek azonban, egyelőre, kéziratban maradtak. Aktív korában az iskolai követelményeknek felelt meg maradéktalanul: ha bevonultatták az angol tanárt, tanított angolt, sőt e nyelven kereskedelmi levelezést is; a háború után bevezették az oroszt, nem volt kéznél szakember, - erre ő tanult meg oroszul, hogy kisegíthesse iskoláját és diákjait. A nyugdíjas években pedig egyre növekvő családjának igényeit elégítette ki, sok irányban jelentkező szellemi feladatok megoldásával. Fizikailag sem tétlenkedett: az orosi határban művelte hatalmas kertjét, s közben írt, papírra vetette történeti, várostörténeti tapasztalatait, emlékeit, az Eötvös Collegiumban töltött idők benyomásait: ezek közül több a Szabolcs-Szatmári Szemle hasábjain is megjelent. Hosszú élete során igen sok érettségi találkozón vett részt. A legtöbb tanítványára név szerint is emlékezett (főleg a régebbiekre), s az olykor már a nyugdíjas hajdani diákok is vidáman, szeretettel emlékeztek Marssó tanár úr egykori óráira, érdekes magyarázataira, szellemesen gúnyos megjegyzéseire, a külső szemlélő számára alig hihető következetes szigorára. Arra is szívesen emlékeztek, hogy irodalmat tanítva, a könyvtár kezelőjeként hogyan hívta fel a figyelmet a kortársi irodalom jeleseire, s hogy a könyv visszaszolgáltatásakor kikérdezte, megbeszélte az olvasmányélményt növendékeivel. Ezért olvastak szívesen a diákok: ez pedig nagy dolog volt egy ilyen, közgazdasági szakirányú iskolában. A szellem embere, aki vajmi keveset törődött a külsőségekkel. Orosi szőlőjükből, lakásukról kerékpáron járt be a hidegben is, hosszú télikabátjában, hatalmas hátizsákkal. De ha megállt, leszállt biciklijéről és megszólalt, beszélgetésbe fogott: mindjárt az értelem fénye aranyozta be kabátja kopottságát, és a szellem, a lélek igényessége, csillogása fényesítette külsejét, egész valóját. Jó ember volt: hosszú élete során sok bántás, méltánytalanság érte, mindenféle stréberek előzködése tolta háttérbe; korán küldték nyugdíjba is, mert a templomba járásról nem mondott le. Mindezt kellő életbölcsességgel nézte, fogadta, magyarázta meg, - ha éppen szóba ke-