Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)

IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK

Ezért alkalmaz kellő mérséklettel - olyan költői eljárásokat is, amelyek az írói például szolgálható eposzokban kötelező kellékek. Mint pl. az énekbeosztás, a seregszemle, a segélykérés. Vagy az ötödik énekben alkalmazott eljárás, amelyről elsősorban Vergilius nagy eposzában tanulhattunk. Eszerint olyan múltban ismertetett jóslatot, elképzelést, látomást ír le, amely századok múlva, a mü létrejöttekor már valóság. Vaticinatio ex eventum ennek a költői eljárásnak a „hivatalos" neve. - Közel hozza egymáshoz a régiek és a XX. századi olvasók életét azzal is, hogy gyakran használ olyan kifejezéseket, szavakat, amelyeket az ősök hoztak magukkal, de két évszázaddal később is használja a bokortanyák lakossága ugyanúgy. A klasszikus hexameterekben rendezett előadás nem válik unalmassá, nem nehéz a mai olvasónak sem. Hiszen például a falugyűlés, közösség bemutatásakor is játszi könnyedséggel illeszti szabályos sorokba az olykor 4—5 szótagos, sokmássalhangzós tirpák családneveket. A kötet címével kapcsolatban vissza kell térni a XVIII. századi betelepüléshez. Az első három itteni évtizedben e tót ajkú, lutheránus lakosságnak vallása gyakorlásáért sok egyéni és közösségi üldöztetést kellett elszenvednie, pl. még a fából emelt templomkájukat is el kellett takarítaniuk, stb. Ilyen helyzetben kaphatták őseink a tirpák jelzőt, ennek jelentése nyelvükön: tűrő, szenvedő. Inkább mások hívták őket így a napi beszédben. A szakértők szerint ez az elnevezés csak a nyíregyházi szállásfoldek népére használatos, a XX. század elejére e megnevezés használata már igen ritka, majd a század második felében viszont több területen, többféle szerepben újra terjed. Régebben magukról, közösségükről, nyelvükről beszélve, írva kizárólag a tót melléknév, jelző használatos. A II. világháború után a hivatalos hazai és nemzetközi használatban szlovákokról, szlovák nyelvükről olvashatunk, írunk, beszélünk. Ez így alakult. Viszont ez a szóhasználat nem vetíthető vissza a régebbi időket emlegetve, idézve, hiszen ez történelmietlen és nyelvi anakronizmus. Az új szokás mellett a régi használata nem zavarhat: a régi településnevekben (Tótkomlós, Tahitótfalu, stb.), Mikszáth írásaiban kizárólag tót atyafiak szerepelnek, a szlovák jelző nem lelhető fel az akkori nyelvhasználatban.