Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák. Újabb mozaikok a régi Nyíregyháza életéből - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 11. (Nyíregyháza, 2002)
IV. ÍRÓK - KÖLTŐK - ÚJSÁGÍRÓK - PERIODIKÁK ÉS TÁRSULÁSOK
hogy a közelgő képviselőválasztás előtt nem jó pont számára az itteni szereplése (Meg is választották a baktai kerületben néhány hét múlva.) Mindezt meglehetős nyereséggel írja le Csáky Lajos a Forrás 4-5. számában, s mivel a Sz. szerepéről is van néhány kemény mondat, ott már meg sem említik, hogy ez utolsó szám is egyben. Nagybetűkkel ajánlják, hogy „az irodalmat pártolja, ha a Forrásban hirdet", s van is a lapban ilyenfajta „támogatás". Csáky „elszámolása" mellett, a szépirodalmi rész előtt, afféle vezércikként találjuk Szabolcsy-Veres Lajos Szólítom őket c. sorait. Tetemre hívja a gáncsoskodókat, a Szabó Dezsőtől eltanult stílusban: „katedrás szúnyogok szurkálják testünket, ragaszkodó irodalmi senkicskék vakkantanak izmaink mozdulására... Fokosnak indul ez az írás, hogy szusz nélkül szétüssön a paszományos magyarkodás pindurkái között és bele hujjozzon a kókadó erők rengetegébe..." Ez is inkább toborzó, mint hattyúdal, - legfeljebb most már végleg nem lehet csodálkozni azon, hogy az eddig inkább csak háttérben mozgó ellenkezők és gáncsoskodók immár kézzelfogható intézkedésekkel tették lehetetlenné e fiatalok másképp gondolkodásának, merész mondanivalójuknak „nyomda útján történő" tovaterjedését. Nem volt nehéz dolguk. Az immár harmincadik évük körül járó fiatalok puszta megélhetési gondjai előbbre valóak már, mint irodalmi álmaik szélmalomharcok útján megkísérelt megvalósulása. Később, majd egyikük-másikuk az immár egyeduralkodó Bessenyei Kör irodalmi fórumain még nyilvánosságot is kap; a helyi lapban is publikálhatnak olykor, de többségük elkerül Nyíregyházáról. Vagyis, szervezetten, együtt, többé már nem szerepelnek. így mára már csak emlékként élhetnek Nyíregyházának - irodalmi emlékekben egyébként sem túlságosan gazdag - történetében, múltjában. Az elmaradt irodalmi est után, a Sz. krónikása, Puck, azaz Téger Béla, azért még néhány reménykedő, reményt adó sorral búcsúzik tőlük (1934. VI. 3.): „... Csillan még a Forrás vize, Hogy elakadt, most csak látszik: a forrás, ha mélyről tör fel, eljut Értől Óceánig."