Konczné Nagy Zsuzsanna: Szabolcs-Szatmár megye mezőgazdasága 1945–1961 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 9. (Nyíregyháza, 2001)
ÖSSZEGZÉS
és váltak munkássá a nagy ipari központokban Budapesten, Miskolcon, Dunaújvárosban, Kazincbarcikán, Ózdon, Leninvárosban (Tiszaújvárosban). Az extenzív ipari fejlődés még sokáig felszívta a falvakból menekülő, vagy a fokozatos gépesítés miatt feleslegessé váló munkaerőt. A falvakban maradtak élete lassan megváltozott, átalakult. Az 1970-es évek viszonylagos jólétet hoztak, az életszínvonal emelkedésével párhuzamosanjavultak a mezőgazdasági dolgozók életkörülményei is. Mindezek ellenére azonban mint egy rejtett bomba ott ketyegett a magyar gazdaságban a hatékony termelés, az intenzív gazdálkodás problematikája. Mind az ipar, mind a mezőgazdaság rendkívül nagy költséghányaddal termelt. A fejlett európai államokkal összehasonlítva aránytalanul többet használt élőmunkából, energiából, alapanyagból stb. A világpiacon versenyképtelen volt és ha mégis megjelent, azt a hihetetlenül alacsony béreknek köszönhette. A világpiaci megmérettetés és a Kádár-kormánynak az életszínvonal állandó emelésének az ideológiája az 1980-as évekre az ország eladósodásához vezetett. Csak idő kérdése volt, hogy ezek a problémák mikor válnak kezelhetetlenekké. Mikor kényszerül az ország vezetése a hatékonyabb, versenyképesebb gazdálkodás érdekében megengedni a tulajdonosi rendszert, a valóságos piacgazdaságot. Az 1990-es rendszerváltással ez is megtörtént. A mezőgazdaság sorsát, jövőjét illetően azonban — mint az elmúlt évtizedekben már annyiszor — ismét politikai és nem szakmai döntés született. Logikus lett volna a nehezen, sok-sok állami támogatással fenntartott szövetkezetek, nagyüzemi gazdaságok összetartása valamilyen formában, esetleg a mamutgazdaságok kisebb, hatékonyabb gazdaságokká történő szétdarabolása. Ennek persze együtt kellett volna járnia a valóságos tulajdonviszonyok helyreállításával! így megmaradt volna a nagyüzemi gazdálkodás kiépített feltételrendszere, ugyanakkor a hatékony gazdálkodásra a legfontosabb érv, a tulajdonosi érdekeltség vigyázhatott volna. Ezzel szemben a szövetkezetbe bevitt földek, eszközök kiosztásával Magyarországon újra — csakúgy, mint 1945-ben — kis- és középparaszti gazdaságokjöttek létre. A közel egymillió földtulajdonos messze túlnyomó többsége 1-5 katasztrális holdas életképtelen birtokokkal rendelkezik. Ezeknek a gépesítettsége megoldhatatlan, hiányoznak a modern gazdálkodás egyéb feltételei is. Csak az új birtokosok töredéke rendelkezik az 50-100 katasztrális holdas farmergazdaságokkal, de ezek többsége is tőkehiányban szenved. A magyar mezőgazdaság, így Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mezőgazdasága is, újra döntő fordulat előtt áll. Ahhoz, hogy végre rátérhessen a fejlődés igazi útjára végbe kell mennie a természetes birtokkoncentrációnak. Ideális, 50-100 katasztrális holdas, vagy ennél nagyobb családi gazdaságoknak kell létrejönnie, amelyek a harmadik évezredben előfeltételei lesznek a korszerű és hatékony termelésnek. Ez az az út, amelyen egyszer, 1945 után már elindult és amelyet kényszerűen megszakított, megtört a kollektivizálás időszaka.
