Tanulmányok Kárpátalja, Erdély és a Felvidék múltjából - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 8. (Nyíregyháza, 1999)

Vovkanics, Ivan – Sutaj, Stefan: A csehszlovák állam politikája a magyar kisebbséggel szemben (1944–1948)

lásától, ami szerintük nem a békeszerződéshez tartozott, hanem a ma­gyarországi békekötéshez. A magyar lakosság transzferjének kérdése újból nyitott maradt. Látható, hogy Molotov „jelentős szerepének" mítoszát a csehszlo­vákiai kitelepítési tervek támogatására vonatkozóan éppen Csehszlo­vákia követe, Firlinger teremtette. Amikor 1945. március 21-én Benes elnök moszkvai megbeszélésein a magyarok kitelepítésének kérdését tárgyalta, Firlinger hangsúlyozta a Népbiztosság által megadott „nagy támogatást" az 1945. januári megbeszélések idején a Magyarországgal kötendő béke feltételeiről Molotov félbeszakította a követet megje­gyezvén, hogy ez a támogatás nem volt elegendő, mivelhogy ő sze­25 mélyesen (Molotov) „kudarcot vallott" a sajátjavaslataival. 1945 márciusában a moszkvai tárgyalások idején Benes elnök elő­ször nevezte meg a szovjet vezetés előtt azt a magyar létszámot (400 ezer ember), amelyet a csehszlovák hatalom tervezett kitelepíteni ' u ' i 26 az országból. 1945 tavaszán a szovjet katonapolitikai szervek jelentést tettek a Szovjetunió vezetésének a magyarellenes akciók terjedéséről a felsza­badított csehszlovákiai területeken. 1945. április 16-án Firlinger aki Csehszlovákia miniszterelnöke lett, Zorint, a Szovjetunió kinevezett követét Kassán arról értesítette, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács a Csehszlovák Miniszteri Kabinettel együtt elhatározta, hogy 3 hónap alatt 400 ezer magyart deportál Dél-Szlovákiából Magyarországra, 97 még mielőtt a nagyhatalmak megvizsgálnák ezt a kérdést. A Szovjetunió a II. világháború végén, és hónapokkal utána nem ellenezte a magyar lakosság deportálását Csehszlovákiából. Az 1945. június 25-30-i moszkvai látogatás idején a csehszlovák fél előterjesz­tette a német és a magyar kisebbség kitelepítésének tervét Csehszlová­kiából. És amikor Firlinger 1945. június 28-i megbeszélésen megkér­25 Uo. 176. p. 26 Uo. 27 Uo. 199. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom