Tanulmányok Kárpátalja, Erdély és a Felvidék múltjából - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 8. (Nyíregyháza, 1999)

Pál Antal Sándor: A csíkiak viszontagságai 1916-ban

tok visszavonulásuk alkalmával nem engedték őket haza, hanem magukkal hurcolták és Romániában hadimunkára fogták. Egyeseknek sikerült megszökniük, de a többiek közül sokan ott pusztultak el.

65 Csíkmadaras esete az egész Felcsíkra jellemző. Innen az új helyi elöljárósággal 70-80 embert előállítottak, és a karakói hídnál végzendő munkára fogtak. Visszavonulásukkor magukkal cipelték őket. Útközben egy páran hazaszöktek, de 31-en sosem látták viszont szülőfalujukat, ott pusztultak el Moldvában.

66 Az életben maradtak csak a háború végével kerültek haza. Csík történetének rendkívül szomorú fejezete volt az 1916-os menekülés, mégsem bizonyult elég tanulságosnak. Egy jó negyed évszázad múlva, 1944 augusztusában megismétlődött e vidék kálváriája. Egy újabb menekülés várt lakóira, rendkívüli veszteségekkel, még akkor is ha az valamivel kisebb méretű volt az elsőnél. Még az elszállásolási helyek is nagyjából ugyanazokon a vidékeken voltak (Hajdú, Szabolcs), mint 1916-ban. Az első alkalommal a románok elől menekültek szüleink, mégis román fennhatóság alá kerültek. Másodjára a szovjetek elől igyekeztek minél nyugatabbra kerülni velünk, a fiatal generációval együtt, és tőlük sem tudtak-tudtunk megszabadulni. Az elmeneküléssel csak veszítettek minden téren. Itthon maradva könynyebben átvészelhettük volna a ránk váró megpróbáltatásokat. A szerző családja mindkét menekülésben részt vett. Az egyik nagybátyja szekérben látta meg a napvilágot 1916 októberében Debrecen mellett. A front átvonulását és az 1944-1945-ös telet maga is gyerekfejjel a Szabolcs megyei Nyírtason menekültként vészelte át. Mindkét menekülés a család elszegényedését, anyagi tönkretételét eredményezte. Az elsőt még volt ereje kihevernie, a másodikat azonban, amely a családfőnek a fronton való elvesztésével társult, már nem. A menekülés Csíkmadaras, 114-116.