Gaál Ibolya: Négy évtized szociálpolitika története életrajzok, pályaképek tükrében Szabolcs-Szatmár megyében 1938–1983 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 7. (Nyíregyháza, 1999)

Bevezetés

ápolónő ás általános asszisztensi tanfolyam 2 fő, szociál is otthoni ápolónői tanfolyam 4 fő, csecsemő-gondozónői tanfolyam 1 fő, csecsemő és gyermekgondozónői tanfolyam 1 fő, ismeretlen 8 fő.) Általában a munkahelyteremtési lehetőség játszott közre abban, hogy az érettségizett fiatalok e munkakörben helyezkedtek el. A szociális gondozónői munkakörben eltöltött idő a következő képet mutatja: 1 év alatt 10,5 százalék (4 fő), 1-2 év között 34,2 százalék ( 13 fő), 2-5 év között 26,4 százalék ( 10 fő), 5-6 év között 10,5 százalék (4 fő) tevékenykedett. 7-8 év között 7,8 százalék (3 fő), 10-11 év között 5,2 százalék (2 fő), 10-20 év között 5,2 százalék (2 fő) maradt a pályán. Az 1-2 évet eltöltöttek aránya a legmagasabb a 34,2 százalékkal. Munkaviszonyuk megszűnésének okai: 13,1 százalékuk (5 fő) átszervezés folytán (a nagykállói, nyíregyházi és tiszalöki járások megszűnése) került ki a hálózatból. A másik 13,1 százalék (5 fő) Fehérgyarmati, Kisvárdai, Nyírbátori, Vásárosnamény járásokban és Nyíregyháza városnál l-l fő jelenleg is munkaviszonyban áll. Magasabb beosztásba került, illetve saját akaratából távozott 10,5-10,5 százalék (4-4 fő). Áthelyezésre került sor 7,8 százalék (3 fő) esetében. Helyettesítési megbízatása lejárt 2 főnek, l-l személy esetében pedig felmondás, egészségügyi csoporton belül más munkakör biztosítása, gyes, betegség, illetve ismeretlen ok játszott közre a munkaviszony megszűnésében. Egészségügyi Miniszteri kitüntetésben 1 fő részesült (Fehérgyarmat). Ugyanez a dolgozó publikált szaklapban is. Az intézeti ellátás 1950-től állami szociális otthonokban folyt. A szociális otthonok vezetőinek fontosabb statisztikai adatai: a gondnokvezetők, illetve szociálisotthonvezetők iskolai végzettsége vizsgálatánál csak akkor kapunk hű képet, ha az állami szociális otthonok szervezésének kezdeti időszakát évekre és intézetekre bontjuk. A működését 1950-ben megkezdő szakolyi és tarpai otthonokban 1952-ig, illetve 1962-ig hat elemi iskolai végzettségű napszámos, cipészsegéd, illetve péksegéd eredeti foglalkozású, ún. „munkáskáderek" voltak beállítva, akik a járási pénzügyi osztályok által maximálisan nyújtott segítség ellenére is a legnagyobb nehézségekkel küzdöttek a számvitel és az okmányolás terén. Többségük ezért egykét évet töltött e munkakörben. Az álláshely ellátása nem volt iskolai végzettséghez vagy képesítéshez kötve. Csak a 29/1961. (Eü. K. 15.) Eü. M. számú utasítás írta elő a két éves munka melletti szociális intézetvezetői és KALÁSZ tanfolyam elvégzését. Ennek és a személycserék hatására az 1960-as évek végére ( 1969), az otthonvezetők 71 százaléka elvégezte ezt a képesítést adó tanfolyamot. 1950-től kezdve az otthonok száma - így a vezetőké is - állandó változásban, növekedésben volt, így ezt az arányszámításoknál figyelembe kell venni. 1962-től általában csak érettségizett munkaerővel töltötték be az otthonvezetői státuszokat. Az 1970-es évektől pedig Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán szociális szervező szak indult, s ekkor vette kezdetét a szociálpolitikai munkaterületen dolgozók, így a szociálisotthonigazgatók főiskolai képzése is.