Gaál Ibolya: Négy évtized szociálpolitika története életrajzok, pályaképek tükrében Szabolcs-Szatmár megyében 1938–1983 - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 7. (Nyíregyháza, 1999)

Bevezetés

könnyebb áttekintés, illetve felhasználhatóság miatt ezt lebontottuk a volt SzatmárBereg, Szabolcs és Ung vármegyékben működő szociális felügyelőségeknél, a járásokban foglalkoztatott szociális gondozónőkre, szociális titkárokra, előadókra, valamint az 1950-ben egyesült Szabolcs-Szatmár megye területére. A szociális otthonokat nem taglaltuk ilyen bontásban, viszonylag kis számuk (10) miatt. * * * Szatmár-Bereg vármegye Szociális Felügyelőségén és négy járásában (Csenger, Fehérgyarmat, Mátészalka, Vásárosnamény) a vármegyei és járási szociális gondozónők, szociális titkárok, illetve szociális előadók tevékenysége került feldolgozásra. (Köztük egy vármegyei szociális felügyelő is.) Ezeknek 65 százaléka (26 fő) férfi és 35 százaléka (14 fő) nő volt. A vármegyében a férfiak aránya 88 százalékkal magasabb volt a Vármegyei Szociális Felügyelőségnél. A járások közül pedig a csengerinél 57 százalék (4 fő), a mátészalkai és vásárosnaményi járásoknál 60-60 százalék (6-6 fő), a fehérgyarmatinál 66 százalék (4 fő). A férfiak ilyen arányú e területen való elhelyezkedésében valószínűleg szerepe volt a háború alatti és utáni munkanélküliségnek is. Iskolai végzettség tekintetében a Vármegyei Szociális Felügyelőségen a felsőfokú végzettség volt túlsúlyban a 66 százalékkal (4 fő). Az érettségizettek aránya pedig 33 százalékos (3 fő). Megyei szinten, mint vezető államigazgatási szakegységnél érthetően volt magasabb az egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya (2 jogtudományi egyetem, 1 jogi abszolutórium, 1 tanári). Az egyetemet végzettek val amennyien a háború előtti időben szerezték diplomáikat. Ezek csak a háború alatt és közvetlenül a háború utáni években voltak a szociális szakszolgálatban foglalkoztatva. A későbbi években ez már hátránynak számított, különösen a doktori cím miatt. Ezért az egész ország területén előfordult, hogy ezt nevük elől el is hagyták az érintettek. A megye négy járásában foglalkoztatott 33 dolgozó közül 5 fő rendelkezett felsőfokú (1 okleveles közgazdász, 1 jogász, 1 pedagógus, 2 szociális szervező) végzettséggel, 15 százalék. Közülük kettő a csengeri, egy a fehérgyarmati, egy a mátészalkai és egy fő a vásárosnaményi járásban tevékenykedett. Egyéb végzettsége volt még 19 főnek. Közülük négy jogtudományi egyetemen végzett még a háború alatt szociális tanfolyamot, egy pedig a Vöröskereszt által Budapesten szervezett egy éves bentlakásos tanfolyamon kapott szakképesítést. Községi közigazgatási jegyzői tanfolyamot 4 fő végzett. Tízen pedig az 1960-as évek második felében Debrecenben munka mellett indított 2 éves szociális ügyintézői tanfolyamon folytattak tanulmányokat. A felsőfokú végzettségűek a tanácsok megalakulásáig (1950) elhagyták a pályát az osztályharc miatti elmozdítás (2 fő), disszidálás(l fő), vagy egyéb ok következtében. Kísérletet tettünk annak számbavételére is, hogy milyen körülmények játszottak