Gaál Ibolya: A szegényügy- és felnőttvédelmi szociálpolitika története Szabolcs-Szatmár megyében 1867–1989. II. - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 6. (Nyíregyháza, 1997)

Az egészségügyi ellátás zavartalanságát mulatja az is, hogy a betegeket a szakrendeléseken soronkívül fogadták. Itt nem fordult elő, hogy azért nem került kórházi felvételre beteg, mert szociális otthoni gondozott volt. Az ápolás milyenségét mutatja, hogy az otthonban a fekvőbetegek között évek óta nem fordult elő felfekvés. A napi szappanos lemosás, bedörzsölés a kiálló testfelszíneken (farizmok, sarok) rendszeresen megtörtént, s ezzel megakadályozták a felfekvés kialakulását. A fizikai gondozási nívó megfelelő' szinten tartását elősegítette az is, hogy a dolgozók többsége törzsgárdatag volt. Az otthonban 15 éves vagy annál több éves szolgálattal rendelkezett a dolgozók 61%-a. Súlyt helyeztek a fekvőbetegek testmozgató gyakorlatára is. Pl. 1978. január végén az intézet 2 szakképzett nővére a Nyíregyházi Megyei Kórházban szakmai gyakorlaton vett részt a testmozgató gyakorlatok elsajátítása céljából. Ezt a módot napi két alkalommal 10-10 percben alkalmazták. Kezdetben nehezen ment az ún. „gyógytorna", de később már igényelték a betegek. Egy idő után sok beteg örömmel újságolta, hogy ismét tud öltözködni, fésülködni, egyedül étkezni stb. Ekkor már a 29 fős nővéri létszámból 21 szakképzett volt, 5 fő pedig végezte az alapképzést adó szociális otthoni ápolónőképző tanfolyamot a nyíregyházi Egészségügyi Szakiskolában. A gyógyászati segédeszközre szoruló betegek ellátása azonban nem volt zavartalan egyik otthonban sem. A nagyobb értékeket képviselő gyógyászati segédeszközöket, mint pl. tolókocsi, rokkant kerékpár stb., sajnos nem minden esetben kapták meg, mert a társadalombiztosítási intézet nem vállalta költségeit. Az intézetek a százalékos hozzájárulást fizették volna. Az otthon rendszeresen javíttatta azoknak a betegeknek a művégtagjait, akik így kerültek be már az intézetbe. Minden esetben hozzájárultak az intézctlakók szemüveggel való ellátásához és műfogsor készítéséhez is. A diabeteses (cukorbeteg) gondozottakat évente vitték inzulin beállításra, ha ennél rövidebb időre nem voltak visszarendelve. A körültekintő ápolás jegyében az intézet orvosa és igazgatója azt a követelményt támasztották a nővérekkel szemben, hogy észlelniük kell az állapotromlást betegüknél akkor is, ha azok nem panaszkodtak kedvezőtlen testi vagy lelki állapotukról. Az észlelt állapotváltozásra pedig fel kellett hívniuk az intézet orvosának figyelmét. A gondozást azonban nem csak a nagy létszámú szobák, hanem a zsúfoltság is nehezítette, amely súlyosan terhelte a betegek idegrendszerét. A nagy szobák betegeinek egy részét csak egyénre szabott