Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

4. Gazdálkodás a XVIII. század első felében. Termelési övezetek magassági viszonyok alapján

főbb piaca Tokaj és Debrecen. A többi községben „a káposzta és egyéb kerti vetemények, valamint a gyümölcs csak saját szükségletre" elegendő, kivéve Ibrányt, ahol dinnyével és gyümölccsel „speciális kereskedést űznek". A terményeket az ibrányiak is Tokajban értékesítették. „Tokaj-Hegyalja — az exportra orientált szőlő- és bortermelésével, sűrű mezővárosi hálózattal és céhes kézműiparral — az ország egyik legfejlettebb gazdasági kiskörzete" a XVIII. században. Valóságos mentőöv a rétközi szegénység, elsősorban a zsellérsorban élő családok számára. Mivel a szőlő művelése rendkívül munkaigényes (1 hold szőlő megművelése átlagosan 120— 150 munkanapot igényelt), a helyi agrárnépesség mellett igen sok idénymunkásra is szükség volt. Buj, Fényeslitke, Paszab. Vasmegyer, Vencsellő. Gáva. Gégény, Tiszakanyár lakói az 1720. évi összeírás során elmondták. „Tokajba járnak, ahol a szőlőkben kapálni szoktak, hogy a szükséget elűzzék". A tuzsériak „lehetőséget találnak a környező területeken kaszálásra, aratásra, kapálásra élelemszerzés céljából". Az ontelkiek viszont azért panaszkodnak, mert „kézi munkát (aratást, kaszálást, kapálást) nem kapnak, ezért a rájuk rótt terheket nehezen viselik".

73 1720-ban vidékünk művelési szerkezetében úrbéres kezelésében lévő szőlő nem található, ami a helyi, kihasználatlan munkaerőt leköthette volna. * A lakosság sokféle tevékenységgel igyekezett jövedelmét növelni (3. sz. melléklet). Számtalan igen kelendő terméket (állati- és növényi eredetűeket egyaránt) gyűjtöttek az ártérben, amit részben helyben és Kisvárdán, részben a környező városok (Tokaj, Patak, Debrecen) piacain adtak el. Több községben (Ajak, Tiszabercel, Nyírbogdány. Demecser. Nagyhalász, Ibrány, Kemecse, Kék, Kótaj, Pátroha) foglalkoztak salétromfőzéssel. Demecserben olyan méretű Solétromfőzés folyt, hogy még a község pecsétjén is salétrommérő eszközöket ábrázoltak. A salétromtermelő helyek általában a beltelkek kertjében vagy legelők szélein voltak. Az úrbéresek jobbágyföldi salétromfőző helyeik után ún. terragiumot (földbért) fizettek földesuraiknak. A földhasználatért 20 font salétromot kellett leadniok. A demecseri jobbágyoknak — a pátrohaiakhoz hasonlóan — nem volt saját üstjük, azokat a földesuraktól bérelték. Pátrohán 16 salétromfőző dolgozott 1704-ben. 1720ban már csak 3 jobbágy. Foglalkoztak még sziksó-gyűjtéssel is. Az 1720. évi összeírás szerint a demecseri jobbágyoknak a sziksóból évi „40—60 forint hasznuk származik".

74 (A sziksó a mesterséges szóda előállítása előtt nélkülözhetetlen ipari alapanyag volt a lúg- és szappangyártásban.) Szerényebb jövedelem származott malmok üzemeltetéséből. 1720-ban az úrbéresek tulajdonában 10 száraz- és 2 vízimalom működött. Teljesítményükről és az őrlésből származó jövedelemről a 4. táblázat tájékoztat.