Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

3 A rétközi települések és lakói a XVIII-XIX. században

nyárfából készített sárhajót esős, csapadékos időjárás esetén a szekér helyettesítésére használták. Szárazság és alacsony tiszai vízállás esetén a községek között a lápok kerülgetésével, a dombok és hátak gerincén vezetett dűlőutakon lehetett közlekedni. A mélyfekvésű, vizenyős részeken gátak, hidak, padlók segítették a közlekedést és a szállítást.

26 3.2 A települések népességföldrajzi vizsgálata A Rétközt igen rossz gazdasági és társadalmi viszonyok között élő agrárnép lakta. A népesség számáról, változásáról az 1784—87. évi népszámlálás óta vannak viszonylag pontos adataink. Készült ugyan összeírás egy évtizeddel korábban is, ez azonban nem tartalmazza a nemeseket és a nem úrbéres szolgáló népeket, akik nagy számban éltek a Rétközben. Az első hivatalos hazai népszámlálást 1785-ben végezték el, az itt élők száma ekkor 13 913 fő volt, Szabolcs megye népességének 13,2%-a. A Rétköz XVIII—XIX. századi társadalmát és a népességszám alakulását vizsgálva, néhány demográfiai sajátosságot állapíthatunk meg.

27 1. A Rétköz népességéből szokatlanul magas arányban részesedik a nemesség, főleg a kisbirtokos és a nicstelen kisnemesség. A Kisvárdai járásban Pátroha, a Dadái járásban Buj, Gáva; Kemecse és Tiszabercel községekben élt sok kisnemes (kurialista és taksás). Még megbecsülni sem tudjuk, de az 1785-ös népszámlálás adatait elemezve valószínűsíthetjük, hogy a nemesség és az úrbéres lakosság mellett, velük együtt éltek az utóbbiaktól lélekszámban nem sokban különböző nem úrbéres szolgáló népek is (1. táblázat).

28