Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

3 A rétközi települések és lakói a XVIII-XIX. században

szagos kolerajárvány (1831. 1836, 1848—49. 1855. 1866. 1872—73) végigpusztított a Rétközön is. Az épületek minősége, állaga és a lakáskörülmények szemléletesen tükrözik az elmaradott infrastrukturális viszonyokat. A többnyire két vagy háromosztatú parasztház építőanyaga sokféle: sár, fűzfavessző, szalma, fa. nád. Az 1780-as években követ (téglát) alig használtak az építkezéseknél. A templomokon kívül néhány kastély és vár (Buj, Ibrány, Kisvárda), valamint egy-két udvarház (Gáva. Kemecse, Nyírbogdány, Tuzsér) volt kőfalazatú. A patics-. a mereglyés sár- és a vertfalú épületeket a vályogból készített lakóházak szorították ki a múlt század közepétől. Ekkor még állt néhány — a kora középkorban tipikus — veremház, az ún. burgyé is vidékünkön. Paszabon az 1860-as években nyolc, Dombrádon öt ismeretes. Kétségtelen, hogy a földházak építésének bizonyos tűzvédelmi okai is voltak, a községeket gyakran érte tűzkatasztrófa (pl. 1670, 1730 Kisvárda, 1845 Ajak, Vencsellő).

22 A hatóságok különféle intézkedésekkel igyekeztek javítani a helyzeten. Az 1850-es években bevezetett építési rendszabályok, az 1876-os közegészségügyi törvény településeink életében a változást — ha lassan is, de — megindították. Még a közegészségügyi törvény hatálybalépése előtt 1873-ban Gáván megtiltják a trágyalének az utcára engedését, a legeltetést a dűlő- és kijáró utak mentén, a mosást az útszéli kutaknál, és a csapadékvizek elvezetésére elrendelik az útszéli árkok jókarbahelyezését is. Az 1874-ben hozott képviselőtestületi határozat szerint pedig csak azok a gazdák vihették be learatott gabonájukat, szalmájukat, szénájukat házuk udvarára, akik a gyúlékony anyagokat a saját és a szomszédos lakóépületektől legalább 10 öl (18-19 m) távolságra tudták lerakni. Ennek hiánya miatt a falu belsőségén kívül kellett megoldani a tűzveszélyes termények tárolását.

23 A mocsár- és lápvilág akadályozta a közlekedési hálózat kialakulását. A fo útvonal a Rétköz déli peremén vezetett (6. ábra). A Debrecen, Nagykálló felől jövő postaút Berkesznél 3 irányban elágazott. Az egyik Tokajnak, a másik Ung megye irányába, a harmadik a szatmári részek és Erdély felé vezetett. Bár a térképen nem jelölték, valószínű, hogy a Tiszát kísérő magasparton is volt egy dűlőút, mely használhatóságát a Tisza vízjárása „szabályozta".

24 A szárazföldi utak jelentőségét messze felülmúló Tisza a legfontosabb szállítási és közlekedési útvonal volt: szélessége 180-200 lépés (kb. 130-150 m), mélysége magas víznél 16-18 öl (kb. 30-35 m). közepes vízállásnál 12 (kb. 20-22 m), kisvíznél 6-8 öl (kb. 10-15 m). A folyónak Tokajig terjedő felső szakaszán 5 átkelőhely (közöttük a rozsályi rév Zemplén felé), majd az 1760-as években megépült tokaji fahíd segítette a forgalmat.

25 A teherszállítást lebonyolító vízijárművet „hidas"-nak (komp) nevezték, és használták a „lábó"-t (tutaj) is. Nélkülözhetetlen közlekedési eszköz volt a csónak. Nemcsak a Tiszán, hanem a lápban és a réten is azon közlekedtek. A tölgy- vagy