Réfi Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 4. (Nyíregyháza, 1997)

5. Földművelési, határhasználati rendszerek és művelési viszonyok a XVIII. század második felében

Földes Uraság arra nem köteleztetik, hogy azt legeltetni meg engedgye: Ahhoz képest ha ki sertéseket tartani akar, azoknak legeltetése iránt minden lakos a' Földes Urasággal megegyezni tartozik". Szigorú szankciókat helyeztek kilátásba az előírást megszegőkkel szemben, külön is hangsúlyozván a magánpásztor alkalmazásának tilalmát. A „különös pásztor" tilalma bizonyítja, hogy az úrbéresek nem igazodtak az urbárium előírásaihoz, és a megengedettnél több állatot tartottak. Az úrbérrendezés kihirdetése után 3 esztendővel 1783-ban az ibrányi jobbágyok elleni panaszok között már említik a fentiek megszegését. Egy 1796-os, Fényeslitkéből való tanúvallomási jegyzőkönyv szerint a legelőhiány oka, hogy „a legelő helyeket is szántóföldnek irtották ki", és „az Urbáriumban meghatároztatott marhák számánál a Lakosok sokkal több marhákat tartanak".

49 A jobbágyok az 1772. évi vizsgálat legelőre vonatkozó kérdéseire mindig pontos válaszokat adnak, megkülönböztetvén a kezes, illetve a rideg vagy félrideg tartásban lévő állatállomány számára meglévő legelőadottságokat (5. sz. melléklet). A községek egy részében (11 településen) elegendő a legelő, és mint Gáván elmondták, „szomszéd helyekre nem szorulnak". Nagyhalászban még kedvezőbb a helyzet, mert „téli időben is, ha az árvíz az határt el nem önti a heverő marha takarmány nélkül élhet". Kilenc faluról csupán annyit tudunk meg, hogy a jószágoknak „legelő helye vagyon". Többségében a határukat 2 nyomásban művelő települések tartoznak e csoportba: Dombrád, Ontelek, Pátroha, Rétközberencs, Szabolcsveresmart, Tiszakanyár. Kisvárdából, Komoróból, Gégényből, Tiszabercelből és Nyírbogdányból legelőhiányról számolnak be. A kisvárdai úrbéresek 1 napi kézi és 1 napi igás robot ellenében az anarcsi határban a „szántó és heverő marhák meg pihenésére, hízására nézve ... szoktak bérelni földet". Nyírbogdányban kizárólag csak az „igavonó marhájoknak jobb volta", tehát feljavítás céljából árendáltak legelőt Kéken és a határban lévő Szolnok-pusztán. A paszabiak is a szomszéd falvakban legeltettek, „de senkinek semmit nem fizettek".

50 Az ártéri rét és legelő övezete a téli és nyárközi legelőt biztosította az állatállománynak, ezért a jószág a folyó vízjárását követve vándorolt az ártérben. Árvízkor (tavasszal, ősszel) az ártér magasabb részeire hajtották az állatokat. Csak a különösen nagy áradások idején vándoroltak a Hegyaljára vagy a Hegyközbe. Télen az állatok a le nem kaszált és megszáradt füvet, az avast legelték. A rétben szilaj vagy félszilaj tartásmódban lévő jószág számára csak rendkívüli időjárás, nagy havazás idején kellett más takarmányról gondoskodni. A kezes jószág őszi-téli ellátásában egyre fontosabb helyet kapott a „csutkárul" való takarmányozás. 1796-ban a litkeieknek a vármegyéhez küldött panaszából megtudhatjuk, hogy a földesúr „a csutkárul ... bé hajtatván egy-egy darab marhát, három garassal változtattya Szt. Mihály nap után is. midőn már a csutka megszabadulásának ideje el telik".

51 Tehát szeptember