Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)
BEVEZETÉS
datomnak, mivel az alapítványozás lényeges vonásainak kiemelésére törekedtem, tehát a vizsgálati szempontokhoz példaként rendeltem egy-egy alapítvány oda vonatkozó jellemzőjét. Ennek következtében a tanulmányban az egyes adományok többször is előfordulnak, de sohasem teljességükben. Az alapítványok legfontosabb adatait a mellékletben lévő alapítványregiszter foglalja össze. Az alapítványi névmutató az egyes adományoknak, a személynévmutató az egyes személyek neveinek a dolgozatban való előfordulási helyét adja meg. Amikor az 1980-as évek második felében elkezdtem a témával foglalkozni, részben az motivált, hogy az alapítványozás történetével — a legjobb tudomásom szerint — addig nem foglalkoztak, részben pedig az, hogy akkor hazánkban az alapítvány fogalma még jogi értelemben sem létezett. (Csak 1987-ben jelent meg újra a jogszabályokban.) Néhány év alatt több ezer alapítvány keletkezett. Ezek feldolgozása szociológusra vagy későbbi korok történészére vár. Ki-ki megteheti viszont, hogy a mai alapítványozási viszonyokról kialakult benyomását összeveti a 3-4 emberöltővel korábbi gyakorlattal. Itt szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik ötletükkel, észrevételükkei, adatokkal segítségemre voltak a dolgozat elkészítésében.