Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)
V. ALAPÍTVÁNYTÍPUSOK
Etelt tette meg, azzal a kötelezettséggel, hogy hagyatékának jogerős átadásától számított három hónapon belül 6000 koronát fizessen be a város pénztárába a Nádassy György, Nádassy Teréz és Nádassy Lajos nevét viselő alapítványra. Az örökhagyó úgy rendelkezett, hogy a kezelést a város végezze, s a kezelési költségek levonása után maradó tiszta jövedelmet minden évben Lajos napján adják ki önhibájukon kívül elszegényedett, becsületes polgároknak, egyenlő megosztással. A kedvezményezettekről a képviselőtestület szavazattöbbséggel döntsön, de úgy, hogy az alapító igényjogosult rokonai megelőzzék a többieket. Jéger Etel a 6000 koronát 1914 elején egy betétkönyben helyezte el a helyi általános hitelintézet részvénytársaságnál, s a betétkönyvet a királyi adóhivatalhoz mint bírói letétpénztárhoz adta be. A városi képviselőtestület 1915. október 15-i közgyűlésén elfogadta az alapítvány kezelését, s elkészítette az alapítólevelet. A dokumentumot a végakarat szellemében fogalmazták meg. Ennek megfelelően meghatározták, hogy évente négy polgárt fognak segélyezni, a kamatokra pályázni kell, s a pályázati hirdetést Lajos nap előtt egy hónappal „a helyi szokásoknak megfelelőleg közhírré" teszik. Rendelkeztek arról is, hogy mit tegyenek, ha nem volna négy igényjogosult pályázó. Ekkor a ki nem osztott kamatrészt a következő évben kell kiadni. A már megítélt segélyt a polgármester nyújtja át (ha nem, akkor rendelkeznie kell az átadásról), ismertetve az alapító nevét és szándékát. A dokumentum egyik utolsó pontja leszögezte: „A m. kir. belügyi kormányt megillető felügyeleti jog gyakorolhatása végett az alapítvány jövedelmének mikénti felhasználását ismertető számadási kivonat minden év végével oda fel fog terjesztetni. " A három eredeti példányban kiállított alapítólevélbői — melyet a polgármester és a főjegyző írt alá — egy a városnál maradt, egyet a megyei törvényhatóság, egyet a belügyminiszter kapott. Az utóbbi két hatóság jóváhagyó záradékkal látta el az alapítólevelet. Az alapítvány megkezdhette működését.