Galambos Sándor: Alapítványozás Nyíregyházán a dualizmus korában - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai III. Tanulmányok 2. (Nyíregyháza, 1996)

IV. AZ ALAPÍTVÁNYOK MŰKÖDÉSI MECHANIZMUSA

határozatát közzétette, a kedvezményezetteket külön is ér­tesítette. Ezután a pénzintézettől felvette a tőke kamatait. Kiosztotta a megítélt kamatokat, vagy annak a rendelkezé­sére bocsátotta, akit az alapító az átadásra megnevezett. A díjazottak, segélyezettek aláírásukkal ismerték el a pénz felvételét. A város által létrehozott alapítványoknál a képviselő­testület hozta meg a döntést, a kezelési feladatokat a tanács látta el. A város testületeit sok adományozó kérte föl kezelőnek. Ha az alapítók csak általában ruházták a kezelési jogot a városra, akkor azt a képviselőtestület fogadta el. Voltak, akik kimondottan erre a szervre testál­ták adományukat (Nádassy-, Stern-, Burger-alapítvány). Az eddigi adatokból úgy tűnik, hogy a városi elöljárókkal személyes, jó kapcsolatban lévők vagy erre törekvők inkább a tanácsot bízták meg a feladattal (Nikelszky-, Petrovits-, Haas Etelka-alapítvány). A városi tanácsnak ugyanis azok a fő tisztségviselők voltak a tagjai, akik a legtöbb ügyben a tényleges döntést meghozták. A város testületein kívül kezelő funkciót töltött be egyes alapítványoknál az evangélikus gimnázium iskolatanácsa, a tűzoltó egyesület választmánya, az iparos tanonciskola felügyelőbizottsága, az evangélikus egyházközösség kép­viselőtestülete és az izraelita status quo hitközség is. Az alapítványműködtetés leglátványosabb s egyben legfelelősségteljesebb része a kamatokról való döntés. Előfordult, hogy a kezelésre felkért szerv ítélte oda a kamatokat. A tűzoltók javára kiírt alapítványoknál például a tűzoltó egyesület választmánya döntött a jutalmazásokról a parancsnokság javaslata alapján. Néhányszor maga az alapító szögezte le, hogy élete végéig ő dönt. így tett Nikelszky Mátyásné, Haas Mór és Antal János. Az is előfordult, hogy az alapítók nem testü­letre, de nem is egy funkció mindenkori betöltőjére, hanem eQy-egy konkrét személyre bízták a kiválasztást. A takarékpénztári egyesület például adománya névadójára,

Next

/
Oldalképek
Tartalom