A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár fond- és állagjegyzéke - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai V. Segédletek 3. (Nyíregyháza, 2007)
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár
1790 után a megyei igazgatás visszatért a korábbi iratkezelési rendszerhez. 1848-ig a vármegyei hatóságok (közgyűlés) hivatalszervezetének iratkezelése a vármegyei főjegyző feladata volt, az iratok őrzése a közgyűlés által választott személyek közül a főispán által élethossziglan kinevezett levéltáros feladata volt, aki egyben a folyó ügykezelés iratait is rendben tartotta. Megközelítően 400 iratfolyóméternyi az 1790-1848 között keletkezett igazgatási és bírósági irat és a különböző okokból levéltárba került irategyüttes. A rendi korszak Szabolcs megyei levéltárát -más megyei és városi levéltárakhoz hasonlóan - azok a központi, állami, vármegyei, városi és kisebb mértékben községi hatóságok hivatali működése révén keletkezett iratok alkotják, amelyek célja elsősorban az ügyintézés. Megmaradásuk a jogfenntartásnak köszönhető. Történeti forrásként való felhasználásuk a XIX. század második felében kezdődött. Az 1850-1866-os évek között a levéltártörténet szempontjából három lényegbevágó változás következett be: egyrészt megtörtént a hatósági ügyintézés iratkezelésének általános szabályozása, másrészt a közigazgatást és bíráskodást szétválasztották és megkezdődött az írásos ügyintézés mindmáig tartó növekedése, amely maga után vonta az iratok nyilvántartásának, hosszabbrövidebb ideig tartó megőrzésének, újbóli visszakeresésének, az ügyek végleges elintézése utáni elhelyezésének szükségességét. Ezért minden önálló ügykezeléssel bíró hivatalos szerv kénytelen volt ügy- és iratkezelési szabályzatot alkotni, s ebben rögzíteni a hatóság szerveihez érkezett ügyirat sorsát a beérkezéstől a végleges elintézésig. Ennek nyilvántartását a segédhivatalok (iktató, irattár) szolgálták, az általuk vezetett segédkönyvek (számrendi iktató, név- és tárgymutató) lehetővé tették a folyamatos nyilvántartást. Az ügyirat a végleges elintézése után az irattárba került, ahol a szabályzatokban megállapított ideig kellett őrizni és a szükségtelenné vált mellékleteket kiselejtezték. Csak ezután nyert végleges elhelyezést a levéltárban. A polgári korszak iratkezelésének ideális felépítése azonban nagyon kevés helyen (elsősorban a városi igazgatásban) valósult meg. Lényegében az irattár és a levéltár szétválasztása - személyzetileg és helyileg - általában csak elvileg történt meg, a levéltárosok a legtöbb helyen egyúttal irattárosi feladatot is elláttak. Ez a megállapítás Szabolcs megye polgári kori ügyintézésére is érvényes. Az iratok kezelésével és őrzésével megbízott levéltárosról több intézkedés is született, de az irattár és a levéltár szétválasztása itt sem történt meg. Az élethossziglan kinevezett levéltárosok irattárosok maradtak. A megyeszékhely 1876-ban Nyíregyházára való áthelyezésével csak a folyó ügyek iratait hozták át, a többi Nagykállóban maradt. 1897-ben felépült az új vármegyeháza, de itt is csak a rendi korszak rendezett levéltára kapott helyet. A Nagykállóban maradt iratok ismeretlen körülmények között a XX. század első évtizedében megsemmisültek. A polgári korszak száz éve alatt még mindig a vármegyei központi hatóság által létrehozott iratok kerültek levéltári őrizetbe. Az 1976-ban befejezett rendezés után készült első rendszeres nyilvántartás szerint a szabadságharc iratai (1848-1849) 12 ifm-t, az abszolutizmus kori ( 1850— 1866) iratok 8 ifm-t, a kiegyezés utáni, 1867-1949 közötti iratok 328 ifm-t tesznek ki. A XX. század közepétől a levéltárak, mint történeti forrásokat őrző intézmények fontosságának felismerése hozta létre az 1950:29. törvényt és az 1969:27. számú törvényerejű rendeletet. E törvény és rendelet alapján alakult ki a mai rendszer, amely szerint minden köz- és magániratképző szerv, hatóság, hivatal, testület, egyesület, vállalat köteles iratkezelési szabályzatot készíteni, annak alapján a működés révén keletkezett iratok rendjéről, megóvásáról irattárukban gondoskodni, az ügykezelés szempontjából feleslegessé vált irataikat selejtezni és a selejtezés után megmaradt, történeti szempontból lényeges irataikat saját levéltárukban megőrizni vagy a területi levéltáraknak átadni. A levéltárak közintézmények, ügyviteli feladatuk ellátása mellett tudományos és ismeretterjesztő munkát is végeznek. A hivatkozott két rendelkezés alapján 1950-ig kizárólag Szabolcs vármegye központi igazgatása iratait őrző levéltár feladata és gyűjtőköre megnőtt. Az 1950-ben bekövetkezett területrendezés által kialakított új megyeszervezetben Szatmar megyével egyesítve az addigi megyei levéltárat állami kezelésbe vették s Nyíregyházi Állami Levéltár név alatt (később Szabolcs-Szatmár Megyei Állami Levéltár, 1989 óta Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Levéltára) gyűjti az illetőségi körébe tartozó iratképző szervek, személyek iratait.
