Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Gottfried Barna: Egy beszéd következményei. Egan Ede a rutén akcióról

„ »melyet egy más vallásfelekezet felett« gyakorolt. (Derültség a néppárt padja­in). Feltette a kérdést: »vajon történt-e olyan támadás amilyenekről az egyes napi újságok hírt hoztak?« (Helyeslés jobbról.) " 36 Darányi köszönettel vette a hozzá intézett kérdést, és elöljáróban hangsú­lyozta, hogy Egan rövid idő alatt rendkívüli munkát végzett. Az akció pedig pél­dátlan sikereket mutatott fel. Elmondta, a képviselő kérdésére azután tud érdem­ben válaszolni, miután látta Egan beszédének hiteles szövegét. A kérdés adta le­hetőséget kihasználva megfogalmazta a jogegyenlőség alapelvét, azt, hogy a magyar államban faji, felekezeti és nemzetiségi különbség nélkül a törvény előtt mindenki egyenlő. A rutén akció - a miniszter szavai szerint - gyermekbetegsé­geit kiheverte és eredményesen folytatható és a megkezdett alapokon a kormány folytatni is fogja. 37 Ugrón Gábor a Munkácson elhangzottak szószerinti kinyomtatását javasolta, azért, hogy ítéletet alkothassanak. Másrészt: „Mert midőn tegnap a kivonatokat olvastam, abban a meggyőződésben voltam, hogy az a férfias, az a bátor szóki­mondás, amely ott elhangzott, a reakciót fogja felkelteni; én attól féltem, hogy őt orgyilkosok fogják az útból eltávolítani. " A vallási ellenszenv felkeltését azon­ban - ha történt ilyen - az akcióból ki kell iktatni, hangoztatta. 38 A földmívelési miniszter február 17-én adott részletes választ Fest Lajos kérdésére. 39 Akkor nyílt alkalma erre, hiszen Egan átadta neki a beszédét, illet­ve azzal együtt egy nyilatkozatot, amelyet Darányi a képviselőházban felol­vasott. A miniszteri biztos a Galíciából bevándoroltak üzelmeivel kapcsolatos nézeteit fenntartotta a képviselőház élénk helyeslése mellett. Elismerte azonban, hogy az általa tapasztalt visszaélések hatására, a beszéd hevében, általánosítva olyan kijelentéseket tett, amelyekkel egy bevett felekezetet megsérthetett, azt a látszatot keltve, hogy a szabadelvű és a jogegyenlőség alapján álló kormány­politikával és a szakminiszter utasításaival szemben más politikai irányzatot képviselne. Azt is belátta, hogy - bár a jóindulat vezette - a kormányzati ágak bírálatával és feladataik meghatározásával túllépte a hatáskörét. Darányi tudomásul vette Egan előterjesztését, egyrészt mert a Galíciából be­vándoroltakkal kapcsolatos véleményével egyetértett. Kijelentette, hogy a be­vándorlással kapcsolatban nincs véleménykülönbség az országban, sőt nem is lehet. Szerinte a magyarországi zsidóság is osztja ezt a nézetét. Bejelentette, 36 Az 1896. évi november hó 23-án hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója, XXVI. Bp., 1900. (a továbbiakban Képviselőházi napló, XXVI. 1900.) 340. 37 Uo. 340-341. 38 Uo. 341. 39 Uo. 430-432.

Next

/
Oldalképek
Tartalom