Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Major Zoltán László: Alkalmi gondolatok a levéltárban a művelődéstörténet-kutató Balogh István köszöntésekor

szakcikke 1968-ban, a Levéltári Szemle első számában. Hosszan lehetne még folytatni azt a sort, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye történetéről, annak helytörténeti vonatkozásairól készített reprezentatív műveit tartalmazza. Ezek az írások különböző szakfolyóiratokban és rangos kiadványokban jelentek meg. A nevezetes évben, 1968-ban a „Hajdúság" történeti-néprajzi bemutatását végzi el a tőle megszokott magas tudományos, mégis közérthető színvonalon. Megrajzolja ennek a különös tájegységnek és emberének múltját. Jelen korunkhoz közeledve a gyorsuló kapitalista fejlődés negatívumait is látva müveiben igazolódik, hogy a rege, a monda és a múzsa nem hallgat el szükségképpen a sajtóprés zajában. Balogh István elmélyülten alkot, forrásfeltárásai alapvetőek. A töprengő ember szellemmel teli csöndje ez, amelyben kihívás, értelem és szeretet szólal meg. Ugyanakkor a történetírás kritikai elveit szigorúan érvényesíti. Vallja, hogy az igazság nem tévesztendő össze a társadalmi jóváhagyással. Utaltunk már arra írásunkban, hogy a történelmi tudat és a hagyomány nála összekapcsolódnak. Eliot szép sorai jutnak eszünkbe: „A szellem érettsége nem lehet meg történelem és történelmi tudat híján, eleven hagyomány nélkül. " A hatvanas évek értelmiségi, tudományos és művészeti vitáit már más összefüggésben érintőlegesen jeleztük, most azt kell hangsúlyoznunk, hogy több alkalommal szó esett a művelődéstörténet kérdéséről is. Vándorgyűléseken sorozatosan vitatták e sajátos diszciplína mibenlétét 1969-től 1980-ig. Kultúrtörténet-író nagyságok nevei röpködtek a sokasodó művelődéstörténeti vitakoncepciókban. A magyar történetírás kimagasló egyéniségei hozakodtak elő különféle művelődéstörténet-elméletekkel. Nyíregyházán az akkori levéltár-igazgató megírja előző művének folytatását, amely önálló kötetként jelenik meg 1972-ben. Címe: „A parasztság művelődése a két világháború között". Szerzőnk a hagyományos paraszti életforma elemzése kapcsán Illyés Gyula társadalomszemléletére is többször hivatkozik. Tudvalévőleg a nagy költő „Lélek és kenyér" c. írását a magyar népismeret, népkutatás egyik legfontosabb dokumentumaként tartják számon. Illyés Gyula és más népi írók parasztságszemlélete mellett szól a korabeli szépirodalom és irodalmi szociográfiák hasonló tematikájú alkotásairól. Bemutatja az iskolai oktatás és műveltségterjesztés rengeteg gátló akadályát. Müvében a szabadművelődési törekvések, a katolikus és protestáns ifjúsági mozgalom jelenségei éppúgy helyet kapnak, mint a napi sajtó szerepe vagy a könyvkiadás jelentősége. Nagy súlyt helyez a népfőiskolai tevékenység értékelésére. A mezőgazdasági tanfolyamok és ismeretterjesztés, valamint az alapfokú gazdasági iskolák bemutatása a szerző invenciózus módszeréről tanúskodik. Amikor a népi írók mozgalmáról és a koalíciós időkről beszélgetünk, különösen gyakran emlegeti Veres Pétert, akihez személyes, jó viszony fűzte.