Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)
Orosz István: A kisebb királyi haszonvételek ügye 1848–49-ben
Egyes haszonvételekből az urbárium, illetve országgyűlési törvény alapján jobbágyi közösségek is részesülhettek. Az 1836. évi VI. tc. szerint azok a jobbágyközségek, amelyeknek saját bírájuk és esküdtjeik voltak, bort mérhettek Szent Mihály (szeptember 29.) és Szent György (április 24.) között, ha volt saját szőlőhegyük. Azokban a falvakban, ahol szőlőhegy nem volt, tehát saját bortermeléssel nem rendelkeztek, a szabad bormérés csak karácsonyig tartott. A jobbágyi bormérés azonban, miként fentebb Carolus Pauly is megállapította, nem korlátozta az urasági borkimérést, azaz az úri csapszékek akkor is működtek, amikor a jobbágyok is mérhettek bort. Az urbárium és az 1836. évi törvény ezen felül azt is megengedte, hogy a jobbágyok egész éven át gyümölcsből, de nem gabonából „ égettethessenek" pálinkát, a törvény szavai szerint azonban „ a pálinka kazányoktól vagy üstöktől mindenki, a ki azokkal él, nem tekintve a kiégetett mennyiséget, 2 forintot fog az uraságnak esztendőnként fizetni. " 4 A regáliák közül vám-, rév-, piac- és vásárjoggal jobbágyi közösségek csak akkor élhettek, ha ilyen privilégiumot - rendszerint uruk közbenjárására - sikerült az uralkodótól szerezniük. Rendszerint e privilégiummal emelkedtek az egyszerű jobbágyfalvak a mezővárosok szintjére. 5 Az 1848. évi jobbágy felszabadító törvények, amikor szabad polgári tulajdonossá változtatták az úrbéreseket, a kisebb királyi haszonvételekről nem rendelkeznek. Lehet ezt azzal magyarázni, hogy a felszabadulás e nélkül is megvalósult, így a regáliák megszüntetésére nem is volt szükség. Lehet azzal is, hogy a törvényelőkészítő tárgyalások elmaradása miatt ilyen törvényt 1848 márciusában nem is lehetett alkotni, de azzal is, hogy a királyi kisebb haszonvételek olyatén megszüntetése, pl. mint az egyházi tizedé, még érezhetőbbé tette volna a földesuraságok veszteségét a felszabadítás révén, s ez a reformellenzék számára oly fontos érdekegyesítés társadalmi bázisát rombolta volna. Annak kimondása pedig, hogy a haszonvételek után is állami kárpótlás illeti meg a veszteseket, a kárpótlás alapjául szolgáló fiskális jövedelmeket terhelte volna meg túlzott mértékben. Végül az sem zárható ki, hogy a sietség volt az oka a törvényi rendezés 4 Az 1836. évi VI. tc. 5 Erdei Ferenc: Magyar város. Bp., 1974. 61-67.; Májusz Elemér: A mezővárosi fejlődés. In: Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon a 14. században. Szerk. Székely György. Bp., 1953. 128-191.; Szabó István: La repartition de la population de Hongrie entre les bourgades et les villages dan les années 1449-1526. Studia Historica Academiae Scientiarum Hungaricae. Bp., 1960. 4—7.; Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a XV. században. Bp., 1965. 7-13.; Orosz István: Hagyományok és megújulás. Debrecen, 1995. 3-15.; Nóvák László: Mezővárosi fejlődés az Alföldön. In: Településnéprajzi tanulmányok. Debrecen, 1997. 283-298.