Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Láczay Magda: A történelem bizalmasának

kollektíva elfogadott tagjaként vettem részt a Benczúr téren kialakított levéltár mindennapjaiban. Ekkoriban kezdtem felismerni, hogy Balogh István milyen széles érdeklődésű és tájékozottságú ember. A rövid, de rendszeresen megtartott szünetek, az ebédidők, a nyáron közösen vásárolt dinnyék egy-egy személyes továbbképzéssé váltak. Ha elmondta egy élményét, életének egy epizódját, értelmezte is annak a körülményeit. Például, hogy mit jelentett a díjtalan diplomás gyakornok, és hogyan volt ő a néprajztudós Ecsedi István mellett. Számtalanszor elmondta, mit jelentett neki a történeti szemlélet a néprajz kutatásában, és hogy meg fogja írni professzora értékelő biográfiáját. Elkészült ez is, mint ahogy a parasztság két háború közötti kultúrájáról írott monográfiája. Ez pedig példaként mélyült a pályára készülő lelkemben. Néhány év múlva valóban munkatársak lettünk. Ő már ekkor nyugdíjas, én pedig kezdő levéltáros. Néhány évig szinte a teljes munkaidőnket együtt töltöttük. Sok mindenben más természetű lehetek, de egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy az általa kiszabott feladataimban ne fedeztem volna fel, hogy tanítani akar. Megismerkedtem olyan tudósok munkáival, akiket nemigen tanítottak nekünk. E téren én kivételesen jó helyzetben voltam, mert különböző életvitelű, de a maga munkájában kiemelkedő tanáraim jó barátságban voltak Balogh Istvánnal, és a levéltár kutatóterme gyakran tudósklubbá emelkedett. Ez a szellemi műhely, amely a középkortól a polgárosodáson át a Balogh Istvánt Nyíregyházára sodró 1956-os eseményekig értékelte a megidézett kort, és biztatott arra, hogy bátrabban formáljak magam is véleményt. Egyfajta „miért korszakot" éltem át, amelyhez munkája megszakításával mindig volt türelme Pista bácsinak. Máskor viszont megmutatta, min dolgozik. Emlékeim között ilyenek vannak, hogyan készült a megyei igazgatásról írott munkája, vagy a műemléki topográfiához a középkori falvaink rövid történeti bevezetője. Megtanított a középkori latin szeretetére, oklevelek olvasására és segített a levéltár szak elvégzésekor a szakirodalom feldolgozásában is. A levéltár ezért válhatott számomra kincstárrá. A források iránt érzett tiszteletet és a feldolgozás alázatát az segített a fiatalság türelmetlenségével összeegyeztetni, hogy a megbízható tudás képviselője is ilyen ember volt mellettem. Úgy nyeltem a szavait, mint a szivacs a vizet, és kérdeztem, amint erre lehetőségem nyílt. Évekkel később tudtam meg, milyen jó barátság fűzi Szabó Magdához, mert számos alkalommal elmondta, hogy utánanézett néhány történelmi adatnak, amit az írónőnek megküldött, ha az egy írásában ezt a tényt fel akarta használni. Utólag boldog vagyok, hogy engem is Magdának szólított... Egyébként arról is beszélhetnék, milyen módon fedeztem fel a látszólag magányos kutató szakmai-baráti kapcsolatait. Mindegy volt, hogy hadtörténetről vagy művészettörténetről kezdtünk el beszélgetni, jártasságát néhány barátjának