Thesaurus solemnis. Barátok, munkatársak, tanítványok köszöntik a 90 éves Balogh Istvánt (Debrecen–Nyíregyháza, 2002)

Pók Judit: A szatmári Tarpa és a beregi Dobos helységek cseréje. Az 1836. évi XXIX. törvénycikk alapján

dolgot, hanem megyéje azon határozatával mentegette, hogy a küldöttségnek minden eszköz alkalmazása, amely az átadást megakadályozza, kötelessége. Ezeket a körülményeket figyelembe véve bármint mentegeti is magát Szatmár megye, nyilvánvaló az erőszakos ellenállás. Amire hivatkozik még, hogy a helységre vonatkozó iratok visszatartása önmagában is megakadályozta a végrehajtást, azért nem állja meg a helyét, mert annak ellenére, hogy azokat nem terjesztette be, az országos biztos úr Tarpa városát az 1807. évi 28. törvénycikk 5. §-a felhatalmazásánál fogva Bereg megyének átadta. Bereg azonban, Szatmár ellenállását tapasztalva jobbnak látta, ha Őfelségéhez folyamodik, minthogy az átvételben szintén erőszakot alkalmazzon. Szatmár azon panasza pedig végképp nem állja meg a helyét, hogy az ítélet előtti egyezkedésre lehetőséget nem kapott, hiszen az országos bizottság 1828. augusztus 5-10. között felvett jegyzőkönyvének 7. pontja is bizonyítja, hogy az elnök úr még májusi levelében kölcsönös egyezkedésre szólította fel mindkét megyét. Szatmár azonban, mint a jegyzőkönyv 8. és 16. pontja mutatja, előre kinyilatkozta, hogy semmiféle egyezkedésbe bocsátkozni nem kíván, ezen esetben pedig az idézett törvény 2. §-a szerint a kérdést az országos bizottságnak kell eldönteni, amit tehát Szatmár elmulasztott, azt ne másnak tulajdonítsa. Azt emlegeti fel Szatmár megye, hogy a helyszín megszemlélése szükséges lett volna, és elmaradt, miközben a bizottsági jegyzőkönyv tanúsága szerint az országos küldöttség a helyszínen, Tarpán igenis megjelent. Ezen felül az akták között a mindkét megye által beterjesztett térkép is megtalálható, amelyet mindkét fél elfogadott, hiszen a legkisebb észrevételt sem tette egyik a másiké felől. A helyszínre való újabb kiszállás pedig semmi másra nem lett volna jó, mint a terep és a térkép összevetésére. Bereg is egyetért Szatmár azon állításával, hogy a víz folyása önmagában nem okoz beékelődést. Az országos bizottságot sem ez a szempont vezérelte döntésében, sokkal inkább a törvényben megfogalmazott cél, a közigazgatás könnyítése. Tarpa városát pedig három oldalról csupa beregi helység, mint Badaló, Csorna, Macsola, Surány, Marok, Hete, Gulács és Tivadar veszi körül, az pedig, hogy a negyedik oldalról a nehéz átjárású Tisza szakítja el Szatmártól, és, hogy nemcsak a Tisza, hanem a járhatatlan lápok is arra kényszerítik a tarpaiakat, hogy a környező beregi helységek felé hosszan kerüljenek, szinte mellékes. Soha se tartson tehát Szatmár attól, hogy ha Kisart, vagy valamely más helységét a Tisza a beregi oldalhoz szakítaná, az a törvény hatálya alá esne, hiszen a körülötte fekvő helységek, amelyek most Szatmár megyébe esnek, nyilván nem változnának. Bereg sem tart attól, hogy a Szatmár által emlegetni kezdett Vásárosnamény, amelyet a Tisza Bereg többi részétől valóban elválaszt, valaha is beékelt helységnek nyilváníttathasson, mert korántsem veszik körül a