Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1712. január 31. - 1712. október 25

nyakot debreceni bíró uram jóakaratjábul igyekezem elküldeni. Csak az átkozot Maróti érkeznék a Groncfeld assignatiójával, hogy válthatnám ki a tisztjétül, mivelhogy, azmint sokszor megírtam, zálogba kellett adnom, különben ki nem adván a pínzt az átkozot. Az marhárul már sokat írtam, elég lesz, Szívem, csak hízhassák. Károlyba indulván holnap, megláttatom, ahoz értő embereket hívatván. Csak, Szívem, a gyermekünknek is meghadjuk, borral ne kereskedjék, az marhához mind inkáb bízom.

Nekem csak úgy tetszik, sok levelemet nem vette Kegyelmed, Edesem, mert én a világon mindenekrül írtam.

A vigasságra magamot, Szívem, nem ajánlhatom, mert beteges is vagyok, s máskínt is, Édesem, inkáb szeretem a végin örülni, ha érem, mert sokszor megcsalt a jó kezdet.

Perényi yiihály, Isten tudja, hol van. 2 s három holnapig is, reménlem, talál magának securitast, mert az birodalombul ki- s bejárni, igen veszedelmes volna.

1 Uramnak, Gróf Károlyi Úrnak adassák. Pozsony. 2 Leutnant 3 feltörték 4 az uruk nélkül maradt jobbágyok 5 a 37 537. számú, hely és dátum nélküli utóiratot azért soroltam ide, mert a negyedik bekezdésben másnapra tervezi Nagykárolyba való indulását, ez tehát még Baktán íródott

352.

Nagykároly, 1712. május 25.

(MNL OL P 398. No. 37 050.)

Lfentül minden jókot kívánok Kegyelmednek, Édesem!

Akartam ezen levelemmel Kegyelmedet, Szívem, látogatnom. Már egy ideje, hogy levelét nem vettem Kegyelmednek, nem tudom mire vélni. írhatom, Édes Lelkem, Isten jóvoltábul ide vánszorgottam, csak roszul vagyok a hurut miá. Itt pedig nem szintén pokolba, de purgatóriomi nyomorúságra jöttem, az Isten mentsen meg minden keresztyén embert illyen bájtul. Jóllehet megírtam idején, hogy idejövök, szerezzenek, az mi kel, de csak harmadnapi alkalmatos- ágot, vagyis élést sem szerzettek. Magamnak kel vesződnöm s bajlódnom. It semmi dologba semmi sem ment jobbára végbe, nemhogy az épétésbe csak leg- kisseb munka is lehetne. De csak fával sem biztatnak, hogy eltartson a károlyi jószág, s még pedig szántani is kellene. A jövevények amit segítettek még edig, de azokot sem lehet sokkal terhelni, mert úgy takarodik az ember az hajdúvárosok felé, örökös s jövevény.1 Igen pusztulnak az faluk, s ezek is mint ágon ülők, úgy vannak.

74