Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)
Levelek - 1723. február 4. - [1723.] december 8
iránt micsoda rendelést tét Kegyelmed, vagy mint végezet a vármegyével, én nem tudom, elég az, ők nyavolyások annyira megromlottak a csanálosiak, hogyha orvoslása nem lehet, nem sokáig viheti. Síjnak-ríjnak, elég nehéz a szívemnek, hogy nem segíthetem. Az conscriptio szerint ami rájok eset volna, 5 orálist s anyi eqvilist elengedtek, de mégis hét rajtok maradván, mind a portiót, s mind a qvártélyt készpínzül veszik meg rajtok a katona[!], s ideig, ha elszerezhetem is, csakugyan megveszik. Semmieket pínzé nem tehetvén, magam is látom, s el- képzem, mit csinálnak. Azért, Édesem, találjon módot Kegyelmed orvoslásokba. Mi nagy kár lenne, ha kibontakoznának tova,1 1000 forint felé menne sok hóra,2 ha mind megvennék. Én úgy tudom, Kegyelmed azt kívánta volt, hogy summába legyen, mit adjanak, de most hírét sem hallom. Az Istenért, csináljon Kegyelmed valamit véllek, a többi is mind roszul van, tavalynál roszabbul, de ezt mégis nagyobon sajnállom, az újakra nézve is. A töbinek is alkalmasint engednek a conscriptio szerint, de mégis töb eset, mint tavaly. Az hegyalji szőlőrül adjon Isten jót Mohosnak! Sürgeti, protestál, mindent mível, s aziránt sem vehetvén Kegyelmed válaszát, írtam Szent Iványi Uramnak. Ara sem bízván, odavannak embereim, Varasdi[?], Selmeczi Uramékhoz, úgy Ramocsáné Aszonyomhoz. Ha valahol lehet pínzt szerezni kölcsön, küldök, noha ide semmi haszna nem jű, hanem a sok költség minden esztendőn. Az malomfát Ács Lőrinc meghordatta, Szabó János is egyik hidast. A másik telhetik-é, megválik, mert az időt elmulatta. Most rajta voltak ugyan, de nem hiszem, az árvíz ki nem nyomta volna. Az szkábákrul, ha Kegyelmed maga nem ír, pínz nélkül hozzá nem fognak, azt mondja Kovács László, mert még a hámorhoz való munka s szerszám ára is odavan. Kérem, Édesem, Kegyelmedet, hidgye el, hogy bizony innet ki nem telik a költség, elég fogyatkozást szenvedek magam is, nemhogy helytelen he[ly]re költenék. De bizony, csak a mindennapi szükségre sem elég ez a korcsma, tavaly is az Ötvös Uramnak adót kölcsönpínz toldította. Az Isten hozná le Kegyelmedet, Szívem, mert máskínt el nem igazodik semmi. Hiszem, ha ugyan tart az a pusztító gyűlés továb is, Kegyelmednek a járás nemhogy ártana, még használ. Nagyhétbe, csonkahétbe úgy sem munkálódna, forduljon le, Szívem, Kegyelmed. Megint veszem Vécsei sógorom levelét, reménkedik, iríenkedik, hányja a nagy havat, hogy Kegyelmedtül assecuratiója volt. Maga embere által megküldi, ha ahoz nem bízót volna, máskínt rendelte volna dolgait. Látom, nyavolyás, maga is általija, hogy búsítani kel, de ő sem adhatván el a borait, kéntelen vélle. írt Kegyelmednek is. Miért küldjem a levelet, csak az a veleje, hogy Kegyelmednek semmi válaszát nem veheti, s sürgeti szörnyen a pínzt. Én, Édesem, ha volna, soha nem búsítanám Kegyelmedet, bizony megadnám, már harmadszor van 570
