Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)
Levelek - 1712. január 31. - 1712. október 25
nem foghatni. Csak a vermeket féltem. Óránkínt már éppen nem lehetet ottan laknom. Károlyba sem szállítathattam búzát s egyebet, hanem ideköltöztem. Biztatnak, nem kel félni most, ide nem hallatik a Rákóczi Ferenc Fejedelemnek újab munkálódása is, hanem csak azelőt való forma hír az is, továb jobban megértjük talán. Én, Szívem, mindenekrül eleget írtam, ha nem veheti, vagy csak talán későn veszi, rulla nem tehetek. Bizony már le sem tudnám azokot mind úgy írni, mint akkor. El is hiszem, edig vette Kegyelmed, Édesem, azért nem írom újobban. Salánki s máramorosi dolgokra/, minthogy én is későn s ritkán vettem tőllök informatiót, eléb én sem adhattam, akor pedig a magok levelét includáltam. Helepronttul is csak így veszek, aminthogy most is majd egy holnapja, hogy elküldtem Fábiánt, hogy mennél hamarab választ hozzon, s ez óráig is oda. Vagy fel nem találta, vagy a vizek rekesztették el, amely fellette nagy mértékbe van mindenfelé. S azonkívül a számtalan eső, úgyhogy Bereg, Szakmár s Ugocsa vármegyék, nem hiszem, tavasz vetés nélkül ne maradjanak. Megítélheti Kegyelmed, Szívem, csak egy hete jobbára, hogy it s e tájon is elkezdhették a szántást a földnek lűgysaga miá, még a jó gazdák is. Az búza s a fű nem bánja, mert azok szépen újulnak, melyre nézve ócsódik is a búza, Istennek, hála. Hogy az tarcali szőlőkben háborgatnak, árul is tudósítottam Kegyelmedet. Hacsak Tavonath Uram mást nem parancsol, most elhiszem, nehezen jöhet Kassa felé. Az ő aszúszőlő borát elvitték. Tavonathnét ösmerem, s közelvaló attyámfia, ha Kohári Jánosné még az felesége.2 De szembe lenni vélle egy ideig semmi módom nem lehetne, ha lejúne is. Az grófság s generálisság, úgy tudom, kérés nélkül, gratiául adatot ő Felsége kegyelnzeségébül, s meg nem vethetni, de hogy camerariusság és consiliariusság- rul intimatióra nézve is memorialist kéntelenítessék adni az ember, éppen száraz korcsma. Hogy b/entül nem volna, abban, Szívem, nem kételkedem, amint a Szenrfrás szól: „Nincsen gonosz a városba, kit az Ur nem cselekedet.”3 Vagy áldásul, vagy ostorul adja ő Szént Felsége, kit én ostornak vélek, s kárvallásnak tartom az reá való költséget, mert hasznot belőlle nem reménlek, hanem töb- töb költségbe való keveredést. S egyszer elfoly az idő, s ha maradékunk marad, elhűl bele, mi leli.4 Mégis, az ember, ha bizonyos volna hoszas életérül, inkáb lehetne reménsége, hogy kigázol belőlle. Hogy sokan ne követnék az nagy interesekre való sok ezerek[et] érő kölcsönözést, abba kétségem nincsen. Ezelőt is elkövették, azt kit mind Kegyelmed s magam, úgy mások is ezen a földön, akik hasonlót nem követtek, csúfnak tartottunk. Ollyat is hallottam ám, hogy a vízbe ugrót, de mégsem ugrottunk utánna. Én ugyan se lelkembe, se testembe nem leszek nyugodalmas, ha nagy adósságba esünk, csak a mostani is micsoda terhemre van, én tudom. Most Debrecenbül is micsoda adóságok jöttek, ím elküldöttem. Ennek nagyob részi tudtomra nem volt. A sóba ugyan lehet re56
