Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)
Levelek - 1722. január 27. - 1722. december 4
Károly, 21. Apxilis 1722. Édes Szívem! Andrási Ferenc megérkezvén, fáradt lovaira nézve még egy kevéssé kel mulatni, de nem fog késni. Énnekem elég bút hoza, mert az jó öregaszonyt1 elbo- csátták Cancellariusnéhoz.2 Én úgy hiszem, magának volt az rósz, gonosz szolgáira nézve kedve hozzá, mert régen megírtam, hogy minden utakot, módokot elkövessen, hogy megmarasza, de se válaszát nem vettem, s még akor sem jelentették meg az leányomnak, mikor Szew/pálra ment. ítélje meg Kegyelmed, gyermekestül két rósz leánynál egyébéi nincs. Egy nyavolyája esik magának, gyermekének, mit csinál. Egészséges korában is egy szót kihez szóljon, csak a sincs. Az udvarbíró is a feleségét kiköltöztette, nem tetszet neki, hogy a leányomhoz gyakran járt. Balog Ferencné Aszonyom is, aki igen tanult, jó aszony volt, a Balog Jánosné anyja,3 Kolosvárra ment lakni, és így se ben, se a környékbe senki sincs, aki jó szovát adja is. Sohol semminemű korcsmája most sem volt, csak pályinka, és vajat mindjárt pínzen kellet venni, ha enni akart, úgy kajtatódot. Azok miá, ha innet küldhet- nék is, lehetetlen lakni, mert akár férfi, akár aszony, gyűlölséges, ha őhozzá hűségei van, az bizonyos. Látnivaló, hogy idetámaszkodtak, orvoslása nincs Irénen kívül, s ily nagy boldogtalanságát elgondolván, megvallom, oly tusakodásban voltam, Szívem, hogy álom sem jővén szemeimre, micsoda belső szorongatásim lettek. Attul féltem, ha valami lel, mert lehetetlen volt megmérsékleni magamot. Ily lelki-testi veszedelembe látván, a magánosság amit hozhat magával, ily becstelen és sok fogyatkozot állapotában. Pater Kelemen Uramért küldtem, ha mit tanácsot tudnának adni, mitévő legyek, mindjárt expressust küldenék be nyavolyáshoz, mert akármi nyavolyáját sem írja meg, az bizonyos. Máskínt a magam egészsége, állapotomhoz képest jól volt Isten kegyelméből. Én ugyan ez napságtul fogva fenhagyok Haller Gáboron. Az én jóakaratommal nem él, akármit csináljon. Gyermekestül, mert az Istenért is kértem, hogy magánoson ne hadgya, s okait megmondtam. Ha az idevalókot gyűlöli, tartson odavalót, de sem itteni félelem, sem Köleséri Uram tanácsa, se becsületei nem gondol. Mit tud ember tenni? S ha Kegyelmed szép szín alat politice megmásolhatná, én bizony az apáca adósságát is a nyakába hoznám. Adig ne írjon Kegyelmed neki, hanem Kegyelmed adja opinióját szép rendivel. Mégegyszer adják eleibe valaki által, s it is mit találunk fel, tudósítom Kegyelmedet, mert máskínt nagyra fokadásom volna most. De azt mondja Andrási, sírt előtte, hogy mikínt találná kedvünkét, s mint igyekeznék, mégis haszontalan. Ha úgy adhatnám, mint egy tük468