Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1721. január 14. - [1721.] december 21

(MNL OL P 398. No. 37 349.)

587.

Erdőd, 1721. október 26.

[Külső címzés:] Az én Kedves Uramnak, Gróf Károlyi Sándor Ur-атийк ő Kegyelmének szeretettel írám.

Erdőd, 26. Octobris 1721.

Édes Lelkem!

Az én leányomnak talán ugyan egyéb nyavolyája is érkezet, mert nagy fájdalma nem lehet, minthogy eleget alszik, még nappal is. Hévsége vagyon, de nem nagy mértékbe. Gyomrát fájtatja, s egyebit is, hátát, válla közit, de legna- gyob, hogy csak andalog, szót is alig vehetni belőlle. Nyavolyáját sem tudom, hol tagadja, s hol többet mond. Csudálatos természet, mert a halálos beteg is beszél. Gyakran árul látom csak, mikor könyebben van, hogy inkáb szól. S Kegyelmedet is, Édesem, hol egy, hol másképpen tudósítom amiá, hogy maga csak titkolódik, vagyis minek mondjam. Elég az, merő exorcismussal kel valamit belőlle kivenni. Nagyon félek, ha Köleséri szóvá betelik, hogy curáltatni kel, nagyob nyavolyája még következzék, kit én elmémre sem vettem volna, ha kenyerét azzal kereső doctor mondta volna. S így is oly fris egészségét látván, terhének letétele után, reménlettem, Isten más úton is helyrehozza, de ha továb is fentartja ostorát, az ő élete keserű lesz, így nyavolyogni szegínywek. Szükséges valami kiváltképen való módon az Úristennek kedvét keresni, s megengesztelni érette, minthogy az emberi munka mindhiába való anélkül.

Édesem, most estve vacsorakor veszem Kegyelmed levelét. Ezen levelem írását félben hattam vala, hogy Barta előjüvén a hutábul, árul is tudósítsam Kegyelmedet, de meg sem érkezvén, s ide való jövetelét értvén Kegyelmednek, csak elküldöm. Azt is tudtára adom, hogy Majtínba küldöm hajnalba, megindítván a sézát Kegyelmed eleibe. Nagy törődés lenne idejűni lóháton. S ot ráülvén, hozza Isten Kegyelmedet, szívesen elvárom. Ha pedig ezen levelem még Károlyba érné Kegyelmedet, az leányom két lova, s az maga két szürke lova is ot lévén, a Szuhányiné nagyob sézáján eljöhet Majtényig, s az it való már készen várja ot. Épen most törődöm, ha meg merjem-é indítani ily rüt időbe. S az való, ma csak roszul is vala, pínteken legjobban volt, tegnap roszabul, ma megint roszabul.

Borbély Jánost elbocsátom, úgy is nem tehet semmit már. Adna ő belsőt, de tudatlant nem akarok.

452