Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)
Levelek - 1720. január 6. - 1720. július 14
It most semmi újság nincsen, a pestisrül is újab bizonyos tudósításom nincsen, csak csendességbe vagyunk. Erdélybe, írják, hogy megszűnt. Itt se Üszögös Szént Péter, se Szent Mátyás havat s jeget nem rontot, nagy állandóságba van kedvünk ellen is. Az vert úton jó az szánút, de az vetéseken Tiszán túl térdig a hó, az alja fagyatlan. Isten óhatja a búzánkot, mivel igen kövérek. Az halászaton csak a sok embert fárasztom dolog haladékával. Kivált a gelényesiek csak azután jártak, de csak kevés a haszon, az munka valóba sok. Pínzen megvette Jasztrabszki is a halat Poroszlón, s edig sem hozták. Mit ír Barta az hutásokról, ím, küldöm Édesem. Azt tudtam, edig írt is árul. Tudtam, hogy oly materia kívántatik hozzá, akit onnét kel hozatni, de ő sem íratta németül. Csak tudjanak kimeni belőlle. Az korcsmát írja, töb tíz kis hordó bornál még el nem költ, az is két poltú- rán. Job hát Olcsva s Apáti Erdődnél. Még edig tudósítását nem vettem, már megírtam, mitévő legyen. Kár volna majorságbort vesztegetni 2 poltúrán, inkáb vegyen pínzen. így is igen olcsó, 17 poltúrán köblit vehetni Szakmárt, ajovának is 20 poltúrán. Mind 2 poltúrán foly Szakmárt a bor a korcsmán. Glacingernek 800 forintnál többet nem küldhették, még Bányárul be nem vehetvén az pínzt. 1178 forint az adósság, a korcsmárul sem tölt ki Károlyba. Énnekem ide nem hoztak ugyan, vagy restantiába van, vagy helyes helyre költötték, mert alkalmas bor költ már el, s helytelen helyre pedig nem költik, tudom. Parancsoltam, küldjék meg az extractust. Az képíró hogy lejöt, van egy holnapja, amint tudtomra volt. Senki rulla nem tud mondani, se nem tudósítnak. Ha abba hiba lenne, amint megírta, a zé- tényi, tudom, eljű. A képen kívül mi dolga lesz, írja meg Kegyelmed, Édesem, akár a cassai, akár a zétényi, ha eljű, tudjak munkát nekik adni. Szent György napja sem mesze lévén, még új tégla vetődik, elhiszem, parancsolt Kegyelmed munkát a kűmíveseknek, ne importunuskodjanak, mint tavaly. Tudom, mindjárt munkát kérnek. A deszka épen elfogyot, csak elhiszem, Kegyelmedet tudósította rulla Andrási. Honnat providiáljunk fenyődeszkáról? Ezzel maradok, Édesem, Kegyelmednek igaz hites társa Barkóczi Kristina m.p. P.S. Levelem végzése után veszem Kegyelmed levelét, Édesem, melyet Csáb- rágbul hazajövetelekor írt. Nincs válaszra való benne, csak azt csudálom, hogy a celli útrul való válaszomot nem vette Kegyelmed, holot még Gelényesbül írtam Januariusba. Elhiszem, edig kezébe került. Nagy Gábor panaszkodik, hogy megkötötte Kegyelmed az árát a boroknak. De, Édesem, oly nagy árát most nem várhatjuk, mint mászor, mindenfele bű lé342