Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1720. január 6. - 1720. július 14

hogy jó volna, de ha a szőlő meglesz, elég az most, s ahoz az más intentio, kinek job fundust csinálni, mint jószágra hadni.

Az portiókot, úgy hallom, most csak regulamentum szerint fizetik, az Splíni Uramét is. Ezzel sem hiszem, máskínt menjenek.

Az svajcer majoros, ha vajat gyűjteni jűne, s fizetéséhez képest eshetnék, káros nem volna. It majomét nem kaphatni, jó volna. De ha sajtot csinál, az csak rajtunk veszne. Lássa Kegyelmed, amint jobbnak ítélli a hornyára nézve, kezébe bocsátaná-é Kegyelmed?

Teljességei sohol semminek ára nincs, a méz it a tájon köbli 5 máriás. Én meghattam, ha hét forinton lehet, csak adják oda a mienket.

Mai napon akartam általmenni, s régen megírtam Olcsvára, adig csinálja Lőrinc a pompás keresztelőt. Által nem vágatta, s mind nekem bajos, s a jövő-járóért is káros. Ma talán általvágják, Isten segítségébül megyek reggel, innet is elküldvén oda.

Ezzek után maradok, Edesem, Kegyelmednek, igaz hites társa

Barkóczi Kristina m.p.

1 reagálás férje 1720. január 18-án kelt levelére, amelyben Károlyi Sándor Szuhányi - személyes terveivel kapcsolatos - rejtélyes információit „Brachius históriájá”-hoz hasonlítja (vsz. Adolphus Brachelius történetíróról van szó) 2 utalás a Perényi Éva és Szuhányi Márton között kialakult vonzalomra 3 Görgeynét

505.

Olcsva, 1720. február 1.

(MNL OLP398.No. 37 269.)

Olcsva, 1. Februarii, 1720.

Édes Szívem!

Isten kígyóiméból hazaérkeztem, noha bajos, sáros úton. Görgeinét it találtam, elégé öszerontotta testében. Amint beszéli, nem is hasonlíthatni életeket parasztemberhez, cigány, s anak is a rosza, ha úgy lakik feleségével. De nekem mégsem tetszik, hogy anyira idegenkednék tűlle,1 amely szörnyű állapotja volt. Csakhogy félt, megöli, azért kellet eljűni, aki sokszor meg volt ígírve, nem volt othon szerencsére mégis.

Az leányom mégis odavan, már búsulok is rajta, mert az éjei nagyon megfagyván az út, döcögős.

331