Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)
Levelek - 1712. január 31. - 1712. október 25
lom. S azért nem eléb, hogy Dombráditul vártam az vármegyékre írt levél párját, aki, tudja a tatár, hol járt, még Baktárul elhagyván búcsúzatlan, kétszer is kerestettem Ecsedbe. Azután ezek, az vármegye dolgait [.. .]* elveszteglő emberekre várakoztam, aki csak ím ma, ím holnap indul. Már egy része Kálióba hever, egy része itt.2 Az Isten büntesse meg az átkozottakot, mert őmiattok eset, három levelem is [van], aki csak hever miattok. Már Szívem, azokban minde- nekrül bővségesen tudósítottam Kegyelmidet, s ha későre is, ugyancsak kezéhez jut. Most csak rövideden válaszolok előre postai alkalmatossággal. Minthogy Kegyelmed leveleit öszvevetvén, egészlen kijün, hogy két vagy három leveleit nem vettem, mert Posonbul egyet, azután Bécsbül 30. Januarii és 10. Februarii3 költet, ma megint a kettőt, kit feljeb írék. És így annál is inkáb gondolkozóba estem, hogy az postán nem jár jól, s úgy hattam itten meg, ha valahogy másfelé elment volna Maróti hírem nélkül, tehát nem postára küldjék, hanem Comáromi Uramnak recommendáltam elküldését, gondolván, posta nélkül is adatik ott alkalmatosság. Megvallom, Édes Szívem, noha az böcsületért él-hal az ember, azt én is megengedem, de csak félek én attul az böcsülettül. Edgyikért azért, hogy én csak nem reménlhetem, hogy az titulus mellé vitulus is adassék. Nem practi- cáltatot az eddig is, s az nyakunkba maradván az titulus, bajoson felelhetni meg neki. Másikért azért, hogy emberi mód szerint abba nem is maradhatni meg, mert ha nem volt volna irígye az embernek, most megszaporodnék, s bajos köztök elélni s félteni, hogy el ne veszesse kissebségével amitt nyert maga szíves munkájával. De már ezeken túliévén Kegyelmed, amibe beleegyeledet, valamint s valahogy csak benne kel gázolni. Pínzel, Édesem, hogy innet segíthessem, maga ítéletire hagyom, minthogy semmit pínzé nem teheténk. Gondolja meg Kegyelmed, csak Heleprontok való, s töb egyéb költségek, kirül bővön írtam más levelembe, honnat tölt ki, s Pulyainak való is. Bizony, az sem máskínt, hanem az eperjesiek rá nem jüvén az Aszonyhoz a pínzre, onnét váltogatta fel Korda. Sohonnat semmi sem jű, az korcsma csak a somos kertet sem győzi. S hát a mesteremberek, s ételünkre mi legyen, mind pínz, mibül telik? Hanem amikor a lovakkal felindulnak, az aranyakat elküldöm. Melyiknétül válaszom nincs. Az conventbe valórul micsoda dispositiót tét Kegyelmed, én nem is tudom, mivel az memorialisba nincs emlékezet rulla. Tudom, hogy iratot Kegyelmed a nótáriusok, de egyebet nem tudok, hanem mindjárt írok Leleszre iránta. A Sulyok dolgán én bizony fenhagynék, imit-amotvaló koldus emberekért nem bajlódnám, minthogy semmi jövedelme nincsen is. Pálfi Uramnak ő Excellentiájának igenis megküldöm az borokot, az két beregszászit pedig kézhez is vette Pulyai Uram, s ígírte, hogy edgyüt felviszik 27
