Kovács Ágnes (szerk.): „…az Isten is azt segíti, aki iparkodik." Barkóczy Krisztina levelei férjéhez, Károlyi Sándorhoz 2. (1712-1724) - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 49. (Nyíregyháza, 2017)

Levelek - 1712. január 31. - 1712. október 25

Éppen most fizetek a sváb munkásoknak, de szűk pínzhez képest magyarokot veszek elő. Felette drágások, s a munkájok igen lassú.

Édes Lelkem, szegíny Perényi M ihálynak írhatom nagy boldogtalanságát. Éjel-napal őrizni kellet az elmúlt napokba, hogy magát meg ne ölje, vagy a német táborra, aki is majd egy jó puskalövésnyire volt oda, ahol akkor volt, közik- be ne menjen oda. Mert ment volna, hogy magát megölesse. Irtóztató állapoti vannak, ha az Isten rajta nem könyörül, vége lesz most nem sokára dolgának, nem csak testi, hanem lelkiképen is, ha az Isten bűnül tulajdonítja dolgait, kétségbeesésben van dolga.

Levelem írása alat jut eszembe, talán ezen levelem Kegyelmedet nem is éri ottan, már had menjen Kohári Uram levelével edgyüt.

Ezzel maradok, Édes Lelkem, Kegyelmednek igaz hites társa Károly, 10. Atigusti 1712. Вarkóczy Krisztina m.p.

Ha kocsist valahol az úton talál Kegyelmed, Szívem, legyen rajta, mert a svábok közt nincsen ara való. Kristóffal felbomlót a barátság, nincs most annyi, Lelkem, hogy fizetésért eljűjön Ujhelyig, semminémű fizetésemért.

1 Uramnak, Gróf Károlyi Sándor Urnák, az én igen kedves Grófomnak adassék. Bécsbe.

373.

Kisvárda, 1712. augusztus 12.

(MNL OL P 398. No. 37 074.)

Irámtül minden jókot kívánok Kegyelmednek, Szívem!

Tegnapi napon Károlybul kiindultam Isten kegyelmességéhnl, egész compa- niástul. Csak ki kelle jünöm szándékomnál eléb is, mert aval érte volna meg a cseléd, ha fél esztendőre jöttem volna el, annyi szüksége érkezet. Vallajon akartam hálni, s hát ot is 3 compania német van. Csak megszállók osztán a csonálosi réteken, noha nagy villám[l]ás, dörgés s menykűesés is vala, de igen kevés esővel elkerülle. S odahozák Kegyelmed két rendbeli, 4. Augusti írót leveleit Kohári Uraméval együt. A csanálosiak is kijüvén, a bíró kötelességét megmutata. Kérdezte, kívántatik-é écakára strása, s forgolódtak körülöttünk.

Már, Édes Szívem, a sváb históriának véget vetek, azt is bánom, ameny- nyit búsítottam Kegyelmedet vélle. Amit írok rullok, ne vélje panaszolkodás- nak. Minthogy ugyancsak végének kel lenni már Kegyelmed írása szerint a diétának, reménlem, Isten Kegyelmedet is közinkbe hozza rövid időn, azért nem is

124