Galambor Sándor: Emlékezetül. A málenkij robotra elhurcolt beregiek, szabolcsiak és szatmáriak névsora - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 48. (Nyíregyháza, 2017)

Előszó

ELŐSZÓ

A második világháború feltáratlan traumáinak egyike a „málenkij robot”, amely a civil lakosság Szovjetunióba való kényszermunkára történő elhurcolását jelenti. 1944 végén és 1945 elején az orosz katonai szervek a 17 és 45 év közötti munkaképes lakosokat - súlyos megtorlással fenyegetve a kimaradókat és családjukat - nem a háború okozta környékbeli pusztítások helyreállítására (kis munkára, robotra) irányították, ahogy ígérték, hanem orosz lágerekbe szállították el.

1944 októberétől a front halállal, pusztítással vonult végig Bereg, Szatmár és Szabolcs megyén is. A több éves hadakozás, szenvedés után már mindenki békére vágyott és hinni akart abban, hogy a romok eltakarítása után elkezdődhet végre a nyugodt élet. A vörös hadsereg azonban hadifogoly-létszámának feltöltésére és a Szovjetunió munkaerő szükségletének pótlására szinte azonnal megkezdte a polgári lakosság ösz- szeszedését és elhurcolását. Volt, ahol felhívták a lakosságot a községházára és innen már nem engedték el a munkaképes férfiakat, máshol házról házra járva terelték össze őket. A német nevű férfiakat és nőket Malinovszkij és Tolbuhin 1944. december 22- én kiadott 0060. számú hadparancsára a kollektív bűnösség elve alapján vitték orosz munkatáborokba.

Előfordult, hogy a - gyakran egy-egy helybeli segítségével - elkészített névsort az orosz tisztek már készen vitték magukkal, át sem adták a bírónak, hanem maguk szedték össze az embereket. De hurcoltak el vasutast a sínek mellől, karácsonyi szünetre hazatérő diákot a vonatról, Nyíregyházán pedig az éppen utcán járókat, piacra érkezőket, vízért, boltba menőket, valamint a város üzleteiben dolgozókat is beállították abba a sorba, amelyet az otthonukból kiszólítottak alkottak. Volt olyan is, aki önként jelentkezett, gondolva, hogy kibírja azt a 3 napi kis munkát és ha megkapja az igazolást, ezzel letudja a közösség iránti kötelességét, végre elkezdhet élni. Az az apa sem gondolta, hogy fia orosz lágerben fog meghalni, aki maga íratta listára gyermekét, mint ahogy az a jószándékú pap és tanító sem, aki tudva tótul vagy valamilyen szláv nyelven, jelentkezett, hogy a csoporttal tart, tolmácsolással segítve város- és falubelijeit.

Megyéinkben 1944. október végétől gyűjtötték össze a civileket. A szabolcsi, szatmári, beregi összeterelteket Debrecenben, Nagykárolyban, Szatmárnémetiben, Tokajban, Szerencsen, Szolyván állomásoztatták egy rövid ideig, innen indultak az orosz táborokba a vonatszerelvények. A lelki teher, a nagy hidegben nem megfelelő öltözet, a táborokban uralkodó szörnyű körülmények, az egészségügyi ellátás és a higiénia hiánya, valamint az éhség fokozta járványok miatt sokan meghaltak. Azokról, akiknek a holttestét kidobták a vonatból, vagy a lágerek tömegsírjában földelték el, ha készült is bármilyen feljegyzés, azt a magyar illetékes hatóságok nem kapták meg. Szeretteik elhunytáról főként az évek múlva visszatértektől értesülhettek az itthon maradottak, akik hiába igyekeztek a helyi vagy országos közigazgatás vezetőitől segítséget kérni a hadifogollyá lett elhurcolt fiaik, apáik, testvéreik hazahozatalához.- 5 -