Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)

Háborús naplóm

Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései bemutatkozom, ő is, így: Miskolczy. A névből sem tudtam meg többet. Kikérdezi, hogy ki és mi az édesapám, hol lakik, mikor elmondom, csak annyit mond Fried- richnek:- O az! — Friedrich erre így válaszol:- Nem lehet kegyelmes uram, még nem gyógyult! Szepegve várom, mi lesz ebből. Csaknem Popovits wegiroz [irányít] az ezredtől? De hamarosan örömre válik a szepegésem, mert Miskolczy így válaszol:- A fiam útján megígértem az apjának, és meggyógyul ő már a hazai levegőtől is- [•■•] Minthogy a vezér törzsorvos óhaja parancs, hiszen ő volt az összes magyarorszá­gi katonakórházak főfelügyelője, másnap már kezemben a menetlevél, harmadnap pedig már utazom is. Egy napot otthon töltök, azután jelentkezem a közös csapatkór­házban, Debrecenben. Debreceni tartózkodásom már csak pihenés volt és nem tartott sokáig. Kb. há­rom hét múlva híre jár, hogy jön a repülőbizottság. Ez a repülőbizottság - Vidulovits tábornokkal az élén - a kórházakat járta végig, a tiszteket vizsgálta felül. Helyesebb neve „repítő” bizottság lehetett volna. Egyre-másra repítette ugyanis kifelé a kórhá­zakból a tiszteket. Sok dechmeistert67 vágott ki, az bizonyos, de sokszor brutális ke­gyetlenséggel és felületesen járt el. Például a Vidulovits elődje egy ilyen felületes munkájáért került nyugdíjba és orvosa haditörvényszék elé. Szegeden ugyanis egy pirospozsgás, mosolygó arcú főhadnagy állít be elébük kissé biccentve. Az orvos már messziről rákiált:- Ne szimuláljon! - A főhadnagy visszaszól:- Először talán megvizsgálna a törzsorvos úr, s azután gorombáskodjék! A törzsorvos dühbejön:- Felesel? Harctéri szolgálatra alkalmas! - ordít rá. A főhadnagy szó nélkül átveszi írásait, melyekbe bele se néztek, az ajtóig hátrál, ott felrántja bal lábán térdig a nadrágot, s megmutatja műlábát. Eszeveszetten kiabál­nak utána, de ő vissza se néz, úgy mondja:- Majd a hadbíróság előtt találkozunk! Ilyen hírek előzik meg, s mi remegve várjuk őket. Megjönnek. Elébük kerülök, s a sztereotip kérdésre:- Was fehlt Ihnen? [Mi baja?] — elkezdek dadogni, de Brokés belevág: 67 A katonai, harctéri szolgálat elkerülése céljából különböző betegségeket színlelők. 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom