Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései - A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Kiadványai II. Közlemények 46. (Nyíregyháza, 2015)
Háborús naplóm
Kiss Ernő I. világháborús visszaemlékezései lesznek. El is indul. Egész éjjel szakadatlanul tart az ágyúzás, amely a virradattal a tegnapi erőre kap. Reggel hat órakor tűzszünet. Mindenki támadást vár. Mindannyian kirohanunk az állásba. Az rettenetes pusztulást mutat. Várjuk a támadást, melynek azonban semmi nyoma. Ellenben az olasz, úgy látszik, erre várt, mert 5-10 perc után egyszerre, átmenet nélkül irtózatos gránátzápor hull állásainkra. Az emberek azt mondják, még pokolibb, mint előző nap, én azt hiszem és úgy is állapítom meg, hogy ezt csak az idegek fáradtsága és az a körülmény mondatja velük, hogy most az egész századot váratlanul, az állásban találja a tűz. Újra vissza a kavemákba, s a pokol tovább dühöng. A zászlóaljhoz jelentést küldök a dologról. Dél felé két telitalálatot kap a kavernánk szája, a homokzsákokból kiömlő kő cirka egy-másfél méteres rétegben betemeti a bejáratot. Mikor az első ijedtségen túlesünk, mint vakító villám hasít belénk a tudat, hogy még nem vagyunk halálra ítélve. Itt vannak a szerszámok, melyeket beparancsoltam a kavemákba. Az emberek arcára öröm ül, dacára a borzasztó helyzetnek, azonnal csákányt, lapátot ragadunk, s kezdjük kiásni magunkat. 3 A órai megfeszített munka után sikerül is ez. Míg mi bent dolgoztunk, a zászlóaljtól egy küldönc keresett bennünket. Látta a beomlott kavemát, rohanva ment vissza, s jelentette, hogy a 15. század parancsnokságát maga alá temette a kaverna. Popovits ezt azonnal jelentette az ezrednek, Laci bácsi, Klein László alezredes egy sappeur szakaszt rendelt ki mentésünkre. Persze ebbe is idő telt, mire a sappeurök a zászlóaljhoz érkeztek, akkorára már én is hírt adtam magamról. Mint írtam, 3M órai munka után megláttuk az eget. Nehezen kijutottunk a szabadba. Irtózatos pusztulás képe mindenfelé. Már híre sincs az erdőnek, még 76 Kiss Ernő az olasz fronton
